Itthon Lengyel Tibor 2023. október. 04. 14:53

Jövő héten sincs napirenden a svéd NATO-csatlakozás a Parlamentben

Lengyel Tibor
Szerzőnk Lengyel Tibor

Míg bő egy éven át az ígért dátumok halogatását választotta a kormány és a Fidesz stratégiának a svéd NATO-csatlakozás megszavazásánál, az utóbbi hetekben az ellenkezőjét: már nem is ígérik. És ehhez tartják is magukat, mivel az Országgyűlés jövő heti kétnapos ülésén sincs napirenden a téma.

A jövő heti kétnapos parlamenti ülésnek sem a hétfői, sem a keddi napirendjén nem szerepel továbbra sem Svédország NATO-csatalakozásának megszavazása. Az e hét csütörtöki házbizottsági ülésre készített és a hvg.hu birtokába jutott napirendi javaslat szerint számos törvényjavaslatról és kétoldalú megállapodásról vitáznak majd a képviselők, de a NATO-bővítés jóváhagyása nincs köztük.

A közvélemény előtt zajló “politikai munkamegosztás” szerint a kormány tavaly nyár óta, hivatalosan a mai napig támogatja a törvényjavaslat formájában 15 hónapja be is nyújtott svéd NATO-csatlakozást, ám a Fidesz-frakció egyre hevesebben áll ellen az ötletnek. Nyilatkozataikban a kormány és a kormánypártok képviselői egymással versengve bírálják a svédeket, sőt

Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető szeptember 21-én, a Fidesz–KDNP esztergomi, kihelyezett frakcióülésén nem hagyott sok kétséget afelől, hogy nem lesz egyhamar szavazás a témában, hiszen “a svédek láthatóan úgy döntöttek, hogy nem akarnak a NATO tagjai lenni”.

Úgy tűnik, az most a narratíva, hogy ha a svédek nem akarnak csatlakozni, akkor a Fidesz és a KDNP máskor engedelmes gombnyomogatói még az Orbán-kormánnyal is hajlandóak szembe menni, és nem fogják az itthon, Kocsis által vélt svéd akarat ellenére beszavazni őket a NATO-ba. Ehhez pedig tartják is magukat: ahogy az őszi ülésszak első munkahetén, úgy a jövő hét ülésnapjain sem veszik napirendre a szavazást.

 

A svéd NATO-csatlakozás nincs napirenden a jövő héten kezdődő parlamenti ülésszak első ülésein

Kétnapos üléssel kezdődik a jövő héten az Országgyűlés őszi ülésszaka, de egyelőre nincs napirenden a svéd NATO-csatlakozás. Az államfő által visszadobott Lázár-féle építési törvényt viszont módosítják.

Helyette a napirendi javaslat szerint hétfőn foglalkoznak inkább Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslatára a Magyar Építészet Napjával, valamint döntenek a Magyarország és a Szerb Köztársaság között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről. Kedden pedig más mellett

szavaznának arról, hogy a jövőben a Maldív-szigetekre vízummentesen utazhassanak a diplomata-útlevéllel rendelkező magyarok.

Kedden számos más érdekes téma is napirenden lesz. Például az őszi ülésszak nyitányán Orbán Viktor miniszterelnök által bírált Magyar Nemzeti Bank tőkehelyzetének “házon belüli”, költségvetési dotációt nem igénylő rendezéséről szóló javaslatról is szavaznak. Emellett téma lesz még:

  • A türkmenisztáni beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás
  • A Békéscsaba–Méhkerék–Salonta (Nagyszalonta) közötti gyorsforgalmi út építéséről szóló megállapodás Romániával
  • A magyar–szerb közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló megállapodás
  • A Magyarország és Ecuador között az ideiglenesen munkát vállaló turistákról szóló megállapodás
  • A köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes intézkedésekről szóló törvényjavaslat

 

Szöllősi mellett ezreknek van diplomata útlevelük: ki és miért kapott ilyet Dzsudzsáktól Habonyon át Schadlig?

Az amerikaiak által feltartóztatott Szöllősi György fiaskója a példa arra, hogy a diplomata útlevél sem mindenható, mégis ezrével osztogatják. A diplomatákon, állami hivatalnokokon és parlamenti képviselőkön kívül, akiknek valóban szükségük van rá, tömegével kapnak ilyet az aktuális hatalom olyan különféle rendű-rangú kegyeltjei is, akik csak az okmány presztízse miatt villognak vele szívesen.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.