Itthon hvg.hu 2023. szeptember. 27. 11:57

Egy stégbe kapaszkodva kiáltozott segítségért a XIII. kerületben egy nő

Egy férfi próbált neki segíteni, végül a rendőrök emelték ki.

Szeptember 26-án, kedd este kaptak arról bejelentést a budapesti rendőrök, hogy egy XIII. kerületi stégnél egy nő segítségért kiabál a vízből – írta a police.hu.

A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei azonnal odasiettek, ahol azt látták, hogy a nő a stégbe kapaszkodik, a stégről pedig egy férfi tartja őt. Mint később kiderült, ő volt a bejelentő, és közben segíteni is próbált, hogy a nőt ne vigye el a sodrás.

A riadt fővárosi nőt a rendőrök 23 óra 44 perckor emelték ki a Dunából, majd kihűlt állapota miatt izolációs fóliába takarták a mentők érkezéséig.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.