Itthon hvg.hu 2023. szeptember. 04. 13:59

Fuvart kért ismerősétől, majd ellopta és eladta az autóját egy salgótarjáni férfi

Amikor a tulajdonos számonkérte, meg is ütötte.

Vádat emelt az ügyészség egy 21 éves salgótarjáni férfi ellen, aki előbb szívességet kért ismerősétől, majd több bűncselekményt is elkövetett ellene – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2021. augusztus 11-én éjjel, Salgótarjánban leintette egy autót vezető ismerősét, és megkérte, hogy vigye el egy vendéglőbe. Az étterem melletti benzinkúton a sofőr tankolt, majd bement fizetni, ám ekkor a vádlott átült a volán mögé, és Bátonyterenyére hajtott, ahol a gépkocsit az abban talált értékekkel együtt eladta. Másnap délelőtt az autó tulajdonosa felkereste a férfit, hogy visszakérje a kocsit és a dolgait, azonban a vádlott ököllel arcon ütötte, majd menekülés közben fellökte, és meg is rúgta. A vádlott ismerősének nyolc napon belüli sérüléseket, és mintegy 110 ezer forintos kárt okozott.

A járási ügyészség a férfit lopás bűntette, garázdaság vétsége és – mivel a jogosítványát korábban elvették – eltiltás hatálya alatti járművezetés vétségével vádolta meg, amiért felfüggesztett szabadságvesztést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott vele szemben.

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.