Itthon MTI / hvg.hu 2023. augusztus. 26. 19:27

Kövér László meglepő felfedezést tett: Nyugaton éppen kiépül a kommunizmus

Volt minden a Tranzit Fesztiválon Kövér László és Schmidt Mária beszélgetésén, ami a jobboldalnak ingere: nyugatot fertőző kommunizmus, woke ideológia és a kínai kulturális forradalommal két lépésben összekötött LMBTQ-mozgalom.

A napokban zajló Tranzit politikai fesztiválon Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kommunizmus újratöltve - A marxizmus visszanyugatosodása címmel tartott beszélgetést Schmidt Máriával, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával.

A fideszes házelnök azzal nyitott, hogy a nyugati államok éppen megpróbálnak egy "rendes kommunizmust" felépíteni, és ma ugyan ez sokak számára meglepető lehet, de a marxizmus eszmerendszer eleve onnan ered. "Mi kipróbáltuk már egyszer, ezért most elkerülnénk" - fogalmazott.

Kövér szerint a fiatal nyugati liberális vezetők hozzáállása vérfagyasztó hasonlóságot mutat az egykori magyar kommunista vezetőkével.

Ezért a legfontosabb feladatnak a fiatalok megóvását nevezte az "új szélsőbalos eszmék csapdájától", amely szerinte a többi között a genderizmusban és a woke-ban ölt testet.

Mint arról a hvg.hu már írt, a woke amúgy csak annyit jelent, hogy a rendszerszintű igazságtalanságokat meg kell kérdőjelezni, és szociálisan érzékeny attitűdöt takar, a magyar kormány viszont az amerikai konzervatívoktól inspirálódva egy ideje már igyekszik ezt a fogalmat extremitásokkal összekötni. Szakállas nőkkel, megbotránkoztató Netflix-tartalmakkal, illetve azzal a fals félelemkeltéssel, hogy minden „normális” ember ki lesz közösítve, aki kritikát mer megfogalmazni:

Importált konteóktól és kultúrharctól remél olcsó sikert Orbán

Orbán Viktor fürkészi a témákat, amelyek mögött a Fidesz táboránál is nagyobb többség áll. Most egy olyan amerikai vitát állít propagandája szolgálatába, amely érzelmeket vált ki, és előállítani is olcsó. A woke Magyarországon kiütéses vereséget szenvedett, mielőtt bárkit elért volna.

Kövér beszélgetőtársa, Schmidt Mária pedig azt mondta, hogy sokáig azt hihette a világ, a kommunizmus eszmerendszere csak keleten tud szárba szökkenni, a 90-es évek után azonban "új erőre kapott nyugaton", főleg az értelmiség körében, így jöhettek létre szerinte a BLM vagy az LMBTQ mozgalmak. Ezekről még azt is mondta, hogy

ugyanolyan agresszívak, mint a cancel culture, amely a "leképezése a Kínában megtapasztalt kulturális forradalomnak", ezek az előző évezredek kultúráját igyekeztek teljesen megsemmisíteni.

A főigazgató szerint minden eszközt fel kell használni az újra terjedő kommunizmus ellen, mert "visszafordítani az őrületet nem lehet, az ismert múlt kezd eltűnni a marxizmus jegyében, a megőrzött bástyát talán meg lehet tartani". Schmidt szerint ma Isten nélküli társadalmak épülnek, a világ a totális diktatúra felé halad, ahol "mindent lát, mindent ellenőriz egy nagyon szűk kör, s "e receptért még Kína is sorba fog állni".

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.