Számtalanszor elénekelt Tavaszi szél vizet áraszt, Novák Katalin-beszéd, Gripen-áthúzás és szaltózó rackajuh is volt az atlétika-vb megnyitóján. Mészáros Lőrinc is tiszteletét tette.
Négyötöd ház előtt, dobosok felvonulásával és a Himnusszal indult az atlétika-vb megnyitója, amit aztán Sebastian Coe, a nemzetközi atlétikai szövetség (World Athletics) elnökének és Novák Katalin köztársasági elnöknek a beszéde követett.
Novák hosszasan beszélt, szóba hozta Magyarország ezeréves múltját és Szent Istvánt, „akinek köszönhetően Magyarország a nyugati kereszténység útjára lépett”. Azt is mondta, hogy „többet akarunk a kötelezőnél. Szívből jövő lelkesedéssel, a magyaroktól megszokott kreativitással és eredményesen kiharcolt, széles társadalmi összefogással teszünk eleget a házigazda feladatainak”. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a világbajnokság békés megrendezéséhez szükséges feltételeket és támogatást biztosították. „Jó, amikor képesek vagyunk egységet mutatni!” – jelentette ki, miközben a közvetítésben Karácsony Gergely főpolgármestert lehetett látni.
Karácsony korábban azt mondta, ha a kormány nem teljesíti azokat az ígéreteket, amelyeket a vb-rendezés fejében a fővárosnak tett, nem jön majd el a megnyitóra. Úgy tűnik azonban, hogy az újabb kormányzati kötelezettségvállalás elég volt ahhoz, hogy meggondolja magát. Akárcsak a IX. kerület polgármesterének, Baranyi Krisztinának, aki szintén megjelent a lelátón.
Mészáros már nyert: kapott annyit az atlétikai stadion felépítéséért, hogy abból kijöjjön egy szuperjacht
Ott volt egyébként Aleksandar Vucic szerb elnök is, meg Mészáros Lőrinc, akinek a jelek szerint véget ért az álomhajózása a 27 milliárd forint értékű luxusjachton. Eljött, megnézte, milyen lett a stadion, amelyet amelynek a kivitelezését – Tiborcz István egyik üzlettársának, Paár Attilának a cége, a Magyar Építő mellett – cége, a ZÁÉV Zrt. végezhette:
Novák „szomszédban dúló” háborúról is szót ejtett, azt azonban nem említette meg, hogy az oroszoknak is szerepük van benne. Arról beszélt, hogy a konfliktus árnyékában a sport béketeremtő természete felértékelődik, rajta keresztül megtapasztalhatjuk a nemes, tisztességes küzdelmet, s ezt az egymás tiszteletén alapuló versengést az élet többi területére is érdemes átültetni. „A sportra és sportversenyekre szükség van akkor, amikor könnyebb, és akkor is, amikor nehezebb idők járnak. Hiszen egy ilyen esemény felemel, elemel a hétköznapi problémáktól” – fogalmazott. És arra is kitért, hogy a ferencvárosi szabadidő- és sportpark, benne az új atlétikai központtal, az olimpiai pályázat örökségeként épülhetett meg. Arról nem beszélt, hogy nagyjából 250 milliárd forintba került.
Fülke: Atlétikai világbajnokság, avagy pénzszórás Orbán olimpiai álmáért
Fanyalgóknak nevezik a szervezők, ha valaki nem tartja nemzeti érdeknek az atlétikai vb-t, de valóban fanyalgás, ha számon kérjük azt a 600 milliárd forintot, amit az elfüstölt olimpiai álomba fektetett a kormány, és ezen belül is azt a 250-et, ami a jövő héten kezdődő világbajnokságba ment?
A beszédek után a Queen 1986-os budapesti koncertjéből kölcsönvett Tavaszi szél vizet áraszt következett, amit aztán még vagy harmincszor elénekelt Bagossy Norbert, Péter-Szabó Szilvia, Keresztes Ildikó, Szalonna és bandája és a Hősök. A helyszínen egyedül Bagossy adott elő, a többieket felvételről, imázsvideó kíséretében játszották be. Aztán még a Margaret Islandből ismert Lábas Viki is előadta a dalt meg a Magyar Rádió Gyermekkórusa – csoda, hogy a közönséget nem kapacitálták, hogy szálljon be.
Három, nemzeti színű csíkot maga után húzó Gripen is elzúgott a stadion fölött, majd jött Youhuu, a vb kabalája, amelyik nem a kultúrált viselkedéséről vált híressé. Ezúttal futott, szaltózott, magyar zászlóval ugrándozott a pályán, aztán felszívódott.