Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 17. 19:55

Idén elvileg semmi sem áll majd a tűzijáték útjába augusztus 20-án, csak meleg lesz

Az ország majdnem teljes területén 25 Celsius fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet.

Az időjárás nem tréfadolog, pláne augusztus 20-án nem az, ahogy azt tavaly az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetői is megtanulhatták. Emlékezetes módon 2022-ben az OMSZ 75-80 százalékos esélyt adott arra, hogy vihar lesz a tűzijáték idején, ezért a durrogtatást lefújták. Végül még csak eső sem esett, az OMSZ elnökét és helyettesét pedig nem sokkal később menesztette is Palkovics László akkori technológiai és ipari miniszter.

Alig több, mint hónappal később egyébként mind az elnök, mind a helyettes már ismét az OMSZ-nél dolgozott, igaz, más beosztásban. Palkovics viszont novemberben lemondott, és már a minisztériuma sincs meg, helyette lett Energiaügyi Minisztérium, Lantos Csabával az élén - igaz, ez az augusztus 20-i és az azt követő eseményektől független fordulat volt.

Hogy idén is lesznek-e ilyen kavarások, az vélhetőleg azon múlik, most sikerül-e eltalálnia az OMSZ-nek az időjárást a tűzijáték idejére. Addig még hátra van három nap, és a meteorológia ennyire előre pláne nem tud biztosat jelezni. Mindenesetre egyelőre kimondottan jó idő ígérkezik vasárnap estére.

A szolgálat ugyan vasárnapra veszélyjelzést tart fent az ország majdnem egészére, de az első szintű, és a várhatóan magas középhőmérséklet miatt adták ki. Ez a sárga jelzés pedig azt jelenti, hogy 25 Celsius foknál magasabb napi középhőmérséklet várható mindenütt Magyarországon, kivéve jelen állás szerint Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéket, mert ott még csak ilyen megemelkedett hőmérséklet sem várható.

Az OMSZ tájékoztatása szerint amúgy az első szintű, vagyis sárga kategóriába sorolt időjárási események nem szokatlanok, de potenciális veszélyt jelenthetnek, ezért tanácsos elővigyázatosnak, óvatosnak lenni, főként az időjárási hatásoknak jobban kitett tevékenységek során. Ez utóbbi most ugye a szabadban való italozást és égbámulást jelenti.

A szolgálat arra is felhívja a figyelmet, hogy a harmadik és a negyedik napra szóló figyelmeztető előrejelzések általában nagyobb bizonytalansággal terheltek, emiatt a várt eseményekhez közeledve folyamatosan kövessük a figyelmeztetéseket és – 24 órás időtávon belül – a riasztásokat.

Szóval most annyi mondható el, hogy egyelőre az időjárás felől nyugisnak ígérkezik az augusztus 20..

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.