Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 11. 17:31

A DK feljelentést tesz pénzmosás gyanújával a Megafon-influencer cége miatt

Kíváncsian várják, hogy a fideszes propagandistákra is érvényesek-e a hatályos magyar törvények.

A hvg.hu is beszámolt róla péntek reggel, hogy cége felszámolását kezdeményezte az Aktuális Média, amely Filep Dávid Megafon-influencer vállalkozása, pedig korábban 700 milliós támogatást kapott. A Demokratikus Koalíció reagált, közleményében azt írja, pénzmosás gyanújával tesz feljelentést az ügyben.

A kopasz oszt nevű, kormánypropagandát toló Facebook-oldalt gazdája a hivatalos dokumentum szerint végelszámolást kezdeményezett néhány hete, a cég jogutód nélkül szűnik meg.

Az Aktuális Média 2022-ben 634 millió, 2021-ben 75 millió forint támogatáshoz jutott, miközben a cég saját árbevétele mind a két évben nulla forint volt. Filep cége óriási összeget hirdetett el a Facebookon és a YouTube-on, előbbin 297 millió forintot, utóbbin 160 milliót költött.

Az összesen 700 millió forintnyi, ismeretlen forrásból érkező támogatás ügyében a DK az Állami Számvevőszékhez fordult tiltott pártfinanszírozás és pénzmosás gyanújával. Az ÁSZ azonban egy felszámolt cégről már nem tud adatokat kérni. így a párt a nyomozóhatósághoz vitte az ügyet.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.