Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 10. 09:17

Figyelmeztette a GVH az ATV-t egy nyereményjáték miatt

A tévétársaság végül nem kapott bírságot.

A GVH vizsgálata alapján az ATV "Heti Napló Sváby Andrással" című műsorának nyereményjátéka megtévesztette a fogyasztókat, mert nem derült ki egyértelműen, hogy a nézők meddig szavazhatnak.

10 adást vizsgáltak meg, mindössze egyben hívták fel a figyelmet arra, hogy a szavazás lezárul. A megtévesztő gyakorlat miatt számos elkésett szavazat és sms érkezett.

Az ATV együttműködő volt a folyamat alatt, igazolnia kellett, hogy a jövőben a jogszabályokhoz igazítja a műsorgyártását. Az eljáró versenytanács minderre tekintettel – valamint arra is, hogy a vállalkozás először követett el versenyjogi jogsértést – nem szabott ki bírságot, ehelyett figyelmeztetésben részesítette az ATV Első Magyar Magántelevíziós Zrt.-t.

 

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. március. 24. 06:30

Sokáig keresgélt a kormány, amíg megtalálta Kőnig doktort, hogy bemutathassa, milyen jól működik az egészségügy

Úgy tudjuk, több egészségügyi és orvos influenszert is megkereshetett a kormány az elmúlt időszakban, hogy miniszterelnöki megbízottat találjon „a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztéséért”. A megbízást végül sokak meglepetésére a szakmában elismert, a politikától magát tudatosan távol tartó gyermeksebész, Kőnig Róbert vállalta el. A feladat azonban nem várt kihívásokat tartogathat a számára saját szakmájában és a politikai életben is.