Itthon hvg.hu 2023. augusztus. 04. 09:58

Megszólalt a Nigerből hazahozott magyar: “Túlzás, hogy kimenekítettek”

Egyedüli magyar volt az afrikai országban, hazajutása pluszköltségeit neki kell állnia.

Turistaként járt Nigerben az a magyar férfi, aki a katonai puccs kirobbanása után a külügyminisztérium segítségével jutott haza – számolt be az rtl.hu.

A névtelenséget kérő férfi a portálnak elmondta, egy bolgár turistacsoport tagjaként éppen egy vidéki kulturális programról indult a főváros, Niamey felé, amikor megtudta, lezárták a repülőteret. Később az internetről értesült arról, hogy puccs történt az országban, és hogy Mohamed Bazoum elnököt fogva tartja az elnöki gárda. Miután nem tudta elhagyni az országot, két napig még a fővárosban maradt a társaival, de mint mondta, nyugtalanságnak semmi jelét nem látta.

A turistacsoportnak végül a konzuli szolgálat jelezte, hogy az olasz hadsereg segítségével el tudják hagyni Nigert.

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán azt mondta, hogy „kimenekítették” őt az országból, de ez a szóhasználat szerinte túlzás, mert mint mondta, a hétköznapokban egyáltalán nem volt érezhető a veszély. „A magyar konzuli szolgálat ugyanakkor rengeteget segített a hazautazásban. Csulák Péter, a térségért felelős tripoli konzul végig tartotta velem a kapcsolatot, sőt, ő vette fel a hazautazók listájára a bolgár útitársakat is, az ő konzuljuk ugyanis szinte semmit sem tett” – fogalmazott.

A férfit végül katonai géppel vitték egy Rómához közeli reptérre, az olaszországi magyar konzuli szolgálat képviselője várta őt. Innen Bécsbe repült, ahonnan busszal érkezett vissza Budapestre augusztus 2-án. Elmondása szerint pluszköltségeit (szállását, a bécsi repülőjegyet és a budapesti buszjegyet) neki kellett állnia, Niger ugyanis az utazásra nem javasolt kategóriában szerepel a külügy honlapján.

Mint beszámoltunk róla, hétfőn a nyugat-afrikai államok gazdasági szervezete Csád ideiglenes államfőjét küldte Niger fővárosába, hogy tárgyaljon a puccsot végrehajtó katonákkal, és egyidejűleg kemény gazdasági szankciókat jelentett be a törvénytelen rezsimmel szemben. Arról, hogy miként került a világ figyelmének középpontjába Niger, és mi köze van az afrikai országban történteknek Putyinhoz és a Wagner-zsoldosokhoz, itt írtunk bővebben.

(Nyitóképünkön európai állampolgárok várakoznak a Niamey-i Diori-Hamani nemzetközi repülőtér indulási terminálja előtt, miután a francia külügyminisztérium bejelentette, hogy evakuációs járatokat szervez. Forrás: STRINGER / AFPTV / AFP)

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.