Itthon hvg.hu 2023. július. 29. 10:50

Közel félezer tanár mondott fel a státusztörvény elfogadása után

Egyelőre nem látszik nagy felmondási hullám, de sok tanár csak szeptember elején léphet.

Június elseje óta legalább 455 pedagógus szüntette meg közalkalmazotti jogviszonyát lemondással vagy közös megegyezéssel az állami iskolákban – derült ki a tankerületi központok adataiból. A Népszava július 20-án érdeklődött mind a 60 tankerületnél, választ 56 központtól kaptak.

Az új pedagógus jogállási törvényt – ismertebb nevén státusztörvényt – a hosszan tartó tanár, diák és szülői tiltakozások ellenére június 6-án nyújtották be a parlamentnek, majd július 4-én fogadta el az Országgyűlés, július 15-én pedig hatályba is léptek a főbb rendelkezések. Ezt megelőzően több mint ötezer pedagógus jelezte előzetesen az aHang Platform online felmérésben, megszüntetik jogviszonyukat, ha a munkavállalók számára számos hátrányos következménnyel járó státusztörvényt bevezetik.

Mivel az adatigényléseket a lap július 20-án adta le, a kapott számok a június 1. – július 20. közti állapotokat tükrözik, azóta természetesen még sok tanár szüntethette meg a jogviszonyát.

A tankerületi központok tájékoztatásukban azt is közölték, hogy a kilépők mellett mennyi pedagógus létesített új közalkalmazotti jogviszonyt június 1-je és július 20-a között, az 56 tankerület esetében számuk összesen 1776 fő, vagyis jóval meghaladja a kilépők számát.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a lemondással vagy közös megegyezéssel távozók számában nyilván nincsenek benne azok, akik nyugdíjazással hagyják el a köznevelést, az új jogviszonyt létesítettek számába viszont beleszámítják azokat is, akik a korábbi években mentek nyugdíjba, de most megbízási szerződéssel hívták őket vissza tanítani.

A PSZ elnöke úgy véli, azoknak a pedagógusoknak a többsége, akik a státusztörvény miatt tervezik a pályaelhagyást, kivárnak szeptemberig, ugyanis ekkor lesz lehetőségük arra, hogy csekély végkielégítéssel távozhassanak.

Hirdetés