Itthon hvg.hu 2023. július. 21. 10:11

Elképesztő dolog történt a MÁV-nál: túl gyors volt a vonat, utasok sérültek meg

A kocsik kilengése miatt csomagok estek le a csomagtartóról, azok okozták a bajt. Az esetet kivizsgálják.

Több utas könnyebb, zúzódásos, horzsolásos sérüléseket szenvedett a Nyugati pályaudvarról Záhonyba tartó vonaton, amikor az a megengedett sebességnél gyorsabban érkezett meg a debreceni vasútállomásra csütörtök este, és a váltóknál a kocsik kilengése miatt csomagok estek le a csomagtartóról, a megsérült utasokhoz szerencsére nem kellett mentőt hívni. Tőlük elnézést kért a vasúttársaság, az eset okát pedig kivizsgálják.

A Mávinform tájékoztatása szerint a Nyírség InterCity járatán történt az eset.

A napokban történt egy másik vasúti baleset is, igaz, az utasok akkor sokkal rosszabbul jártak: a Debrecenből Fehérgyarmatra tartó vonaton többen égési sérüléseket szenvedtek, mert felforrt a motorvonat hűtővize. Az ügyre Lázár János építési és közlekedési miniszter is reagált, aki azt írta, hogy bár a forrásszűke miatt a vonatok nem olyan pontosak, gyorsak és kényelmesek, mint azt ahogy ők szeretnék, az utasbiztonságból azonban nem engednek, így azonnali vizsgálatot rendelt el.

Égési sérüléseket szenvedett több utas egy lerobbant vonaton, Lázár János vizsgálatot rendelt el

A sérülteket a kiérkező mentők látták el.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.