A lap információi szerint az egészségügyi intézmények tartozásának finanszírozásába szívesen beszállna a nemrégiben létrehozott MBH Bank is.
Az egészségügyi beszállítók többségének hitelt kell felvennie ahhoz, hogy finanszírozni tudják az állam által ki nem fizetett számlákat – írja a Népszava az érintett érdekvédelmi szervezetek felmérése alapján. Arról korábban a hvg.hu is beszámolt, hogy az egészségügyi intézmények adóssága május végére elérte a 75 milliárd forintot, a tartozás pedig havonta 10,2 milliárd forinttal nőtt. A kórházak egy része pedig tartozik az államnak is – minimális összeggel – viszont a tartozás nagy részét a beszállítók felé való elmaradás teszi ki.
Ezt az összeget a beszállítók most kényszerűen meghitelezik, hiszen termékeik nélkül gyakorlatilag teljesen működésképtelenné válna az egészségügy: leállnának a műtők, a laborvizsgálatok és kórházi informatikai is. Viszont a beszállítók érdekvédelmi szervezeteinek több száz tagvállalatot érintő felmérése igazolta:
a beszállítók hosszú távon képtelenek saját erőből kigazdálkodni a kórházak tartozásait.
Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség titkára a lapnak azt mondta: „az orvostechnikai vállalkozások többsége, csaknem hatvan százaléka bankhitel, vagy egyéb kölcsön felvételére szorul a kórházi kintlevőségeinek finanszírozásához. A szakember szerint a vállalkozások csaknem fele százmillió forintot meghaladó kölcsönt vett fel, a cégek húsz százaléka pedig a belső tartalékait éli fel.
A kormánynak – mint az állami egészségügyi intézmények fenntartójának – a szervezetek jelezték a problémát.
A Népszava azt írja, hogy az adósságállomány finanszírozására üzleti alapon információik szerint szívesen belépne a közelmúltban létrejött, kormányzati körökhöz ezer szálon köthető magyar szuperbank, az MBH.
(Címlapképünk illusztráció.)