Ünnepélyes keretek között átadták szombaton a felújított Kolonics György Szabadidőközpontot Csepelen. Az átadón részt vett Borbély Lénárd csepeli polgármester, akit Németh Szilárd rezsibiztos, a kerület előző polgármestere gyakorlatilag kirakott a Fideszből.
A korábban ötven éven át működő ifjúsági tábor másfél év alatt szépült meg a Kis-Duna parton. "A Kis-Duna part közvagyonként a csepelieké marad, a csodálatos környezetben fekvő központ az itt élők szabadidő- és sporttevékenységét szolgálja ezentúl is. Olyan fejlesztést, amelyet a XXI. kerületiek elsöprő többsége elutasít, nem fog támogatni az önkormányzat" - hangsúlyozta az ünnepségen Borbély Lénárd.
Ezzel alighanem arra is utalhatott, hogy – többek között a Kis-Duna part hasznosítása és beépítése kapcsán – éles ellentét alakult ki közte és Németh Szilárd parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke között. A Németh Szilárd által vezetett helyi Fidesz pár hónapja jelentette be, hogy a korábbi önfeloszlatás után újraalakultak, viszont nem vettek fel újra mindenkit a pártba: Németh két korábbi szövetségesének, mostani ellenfelének, Borbély Lénárdnak és Ábel Attila polgármesterhelyettesnek a jelentkezését a választmány nem fogadta el.
Az ünnepélyes átadón Borbély felidézte, hogy ezen a területen éppen ötven évvel ezelőtt, 1973. június 15-én nyitotta meg kapuit az úttörő- és ifjúsági tábor, amely fél évszázadon át volt a csepeli családok kedvelt helye, ám a rendszerváltást követően a tábor egyre elhanyagoltabbá vált.
A polgármester kiemelte: 2022 elején úgy döntött a helyi önkormányzat, hogy közösségi tervezésbe kezd, és megkérdezi a csepelieket, milyen fejlesztést látnának szívesen ezen a területen. "A megkérdezettek elsöprő többsége nyilatkozott úgy, hogy a régi szabadidős és sportfunkciók maradjanak meg. A helyiek arról is döntöttek, hogy semmiféle magas beépítést nem kívánnak látni a Kis-Duna parton. Ez nem volt meglepő, hiszen a csepeliek 2007-ben a Zöld Kis-Duna Partért civil egyesülettel közösen már megakadályozták egy 360 lakásos lakópark felépítését, az akkori önkormányzat akaratával szemben" - jegyezte meg a XXI. kerületi vezető.
Mint hozzáfűzte, tizenöt évvel később ismét kísérlet történt arra, hogy magas épületekkel építsék be a Kis-Duna partot, de ezt is sikerült megakadályozni. "Sajnálom, hogy vannak néhányan, akik nem örülnek a mostani fejlesztésnek, és szívesebben láttak volna itt tizennyolc méter magas szállodákat. A mai nap is példázza, hogy csak a közösség érdekében lehet és érdemes döntéseket hozni".
A Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág mellett, a Hollandi úton 4,5 hektáron elterülő Kolonics György Szabadidőközpont a kétszeres olimpiai, 15-szörös világ- és háromszoros Európa-bajnok kenusról kapta a nevét. Kolonics György tizenöt éve hunyt el.