Szokás szerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivó tartja.
Egyelőre nem tervez, hiszen most úgy tűnik, tartható a pálya, még ha sok a bizonytalanság is – válaszolt Gulyás, aki szerint az MNB optimistább a kormányál.
Szomorúnak tartom, ahogy az ukrán kormány kezeli a helyzetet – mondja Gulyás, aki szerint a humanitárius akció sikerét veszélyeztette volna, ha előre szólnak az ukránoknak.
Ha lesz még egy ilyen lehetőség, akkor ugyanúgy fogunk eljárni – tette hozzá.
Gulyás nem tudja, pedig olyan tömegsírokat mutat, amelyekben kivégzett ukránokat temettek.
Ízléstelennek tartja és nem egyezett bele a fotós, hogy az ukrajnai temetőt ábrázoló fotójából propagandát csináljon a magyar kormány
Furcsa, hogy Magyarország, azaz a szomszédunk az, aki minden lehetőséget megragad arra, hogy nehezebbé tegye a mi életünket itt Ukrajnában, miközben az egész nyugati világ egyesült, hogy segítsen nekünk" - mondta az ukrán fotográfus a 444-nek.
Gulyás arról beszél, hogy háborúról beszélünk, mert egy ország háborút indított egy másik ellen, kikerüli azt a kérdést, hogy azt a tényt nem kellett-e feltüntetni, hogy mit mutat a kép. A témát ennyivel akarja lezárni, de nem bírja ki és még hozzáteszi, hogy Magyarországon sokkal jobb a sajtószabadság, mint nyugaton.
Teszi fel a kérdést a 444, miután Gulyás azt mondta az ellenzékkel kapcsolatban, hogy a pénzért mindig kérnek valamit.
35,4 millió forinttal tolta meg Mészáros Lőrinc cége a Fidelitast tavaly
A V-Híd amúgy százmilliárd forintos árbevételt csinált 2022-ben, ebből egy kevés pedig lecsöppent a Fidesz ifjúsági szervezetének is.
Gulyás úgy tesz, mintha nem értené a kérdést, és azt mondja, hogy cég nem támogathat pártokat. Márpedig a Fidelitas ugyebár nem párt.
Nincs törvényalkotási teendőnk a kohéziós forrásokhoz való hozzáféréshez – mondja Gulyás, aki megismétli, hogy szerinte Brüsszel csak politikai alapon dönt.
Jogszabályok kötelezik az EU-t, de ennek az előbbiek miatt nincs jelentősége Gulyás szerint.
A legfőbb magyar szabályozási elv, hogy a külföldiek nem vehetik el a magyarok munkáját – mondja Gulyás, aki szerint minden évben megnézik, mennyi a betöltetlen állás, annál több vendégmunkás nem is lehet itthon.
Szerbiából és Ukrajnából ugyanolyan szabályok szerint jöhetnek, mint az EU-ból, de másoknak nehezebb lesz.
Tényleg jön 10 ezer filippínó Magyarországra és valóban 200 ezres keresetük lesz?
Túl azon, hogy a magyar állam hivatalos közlésének ne tekintsük egy külföldi munkaerőtoborzót – mondja Gulyás, aki szerint a filippínókat szeretettel várjuk. A 200 ezernél magasabb a minimálbér, úgyhogy az biztosan nem valós.
Ez olyan, mint amikor 1999-ben mondta Orbán, hogy van élet az EU-n kívül is. Nem erre készülünk, de nem érkeztek meg az uniós pénzek, és az ország mégis működik. Így az állítás igaz – mondja Gulyás, hozzátéve, hogy mindent megtesznek azért, hogy minél hamarabb hozzájussunk a pénzekhez.
Szerinte a jog lényegtelen Brüsszelben, csak a politika számít, ezért nem kapjuk meg a támogatásokat.
Miért vagyunk ennyire lemaradva a régiótól is? – kérdezi az Index.
A nyersanyagkitettségünk jelentősen nagyobb, mint másnak: a kőolaj kétharmadát, a gáz közel 90 százalékát külföldről szerezzük be, illetve volt a tavalyi aszály is, ami ugyancsak nem segített – mondta Gulyás.
Nem tudok semmi újat mondani – közölte Gulyás, aki szerint Maruzsa szellemesnek szánta azt a kijelentését, miszerint „Péter, ezt ugyebár mi is tudjuk! 🙂 Nagy nehézségben lennétek, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani. Már az első mondat sem igaz, hisz Péterffy Balázs vezetésével lettek leegyeztetve, hogy ki vállalja.”
Gulyás szerint igazat kell mondani, arra nem hajlandó reagálni, hogy miért nem mondott le és normális-e, hogy ezek után a posztján maradhat Maruzsa. Gulyás szerint öröm, ha a mostani kormánynak ez a legnagyobb bűne.
Előzmény:
Véletlen átküldték a Telexnek Maruzsa belső levelét arról, hogy bajban lenne a Klebelsberg Központ, ha mindig igazat kellene mondaniuk
A Telex eredetileg arra lett volna kíváncsi, hogy tényleg megindul-e már a 2023/24-es tanévben a korábban belengetett Honvédelem tantárgy oktatása, de a válasz sokkal izgalmasabbra sikeredett, mint várták.