Itthon MTI / hvg.hu 2023. június. 09. 20:28

MOK: új kamarai választás lesz

A bizonytalanság a 4 évre választott országos küldöttek mandátumának pontos érvényességi idejét is érintette, ami miatt a Belügyminisztérium állásfoglalását kérte a kamara országos hivatal március 8-án. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár azonban válaszában nem adott jogilag érvényes útmutatást.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat – tudatta a testület pénteken közleményben az MTI-vel. A MOK június 3-án tartotta ez évi második küldöttközgyűlését, amely határozatképtelenség miatt eredménytelen volt, „bizonytalan jogi helyzetben kellett megtartani, a kamara ellen meghozott törvénymódosítás ugyanis a február 25-én megkezdett választási folyamatot megszakította” – áll a közleményben.

A bizonytalanság a 4 évre választott országos küldöttek mandátumának pontos érvényességi idejét is érintette, ami miatt a Belügyminisztérium állásfoglalását kérte a kamara országos hivatal március 8-án. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár azonban válaszában nem adott jogilag érvényes útmutatást.

A MOK a június 3-ai, sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat, amelyeket a lejárt mandátumú területi vezetők helyett ügyvivő testületek bonyolítják le. Mindez a MOK országos elnökségének mandátumát nem érinti, az november 30-ig tovább él.

„Az újonnan választott képviselőkkel zökkenőmentesen folytatjuk a magyar orvostársadalom képviseletét, maradunk az őszinte hang a magyar egészségügyben” – áll az orvosi kamara közleményében.

A MOK honlapján olvasható az is, hogy a június 3-ra összehívott küldöttközgyűlés az érvényes szavazásokhoz nem kellő számban megjelent, illetve távozó küldöttek miatt maradt határozatképtelen, ezért érdemi döntések sem születhettek. A következő küldöttközgyűlés a kamarai választások után lesz.

Frissítés:

A MOK a honlapján tudatta, hogy lemondott a kamara alelnöke, dr. Lénárd Rita. A lemondás tényét a kamara elnöksége tudomásul vette. Lénárddal még tavaly decemberben beszélgettünk az egészségügy akkor még csak tervezett átalakításáról.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.