Itthon hvg.hu 2023. május. 30. 17:47

Huszonhét magyar katona sebesült meg a koszovói összecsapásokban

Tucatnyi magyar katonát már hazahoztak azok közül, akik vasárnap Zvecan városában sérültek meg, amikor a helyhatósági választások eredménye miatt tiltakozó szerbek rájuk támadtak.

„Összesen 27 sérültünk van, 12-en jöttek a repülőgépen most” – közölte a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Koszovóban megsérült katonákat hazaszállító repülőgép landolását követően. Korábban a különböző források eltérő adatokat közöltek a sérültek számáról – a KFOR 19-ről írt, akik közül hárman lőtt sérülést szenvedtek –, ezért a hvg.hu kérte is a honvédelmi tárcát, hogy tisztázza, hányan érintettek.

A sebesülteket szállító katonai repülő nem sokkal délután három óra előtt szállt le a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. Ezt követően Szalay-Bobrovniczky Kristóf néhány szót váltott a katonákkal, majd arról beszélt, hogy a magyar katona ismét helytállt, hősiesen teljesítette kötelességét.

Közölte azt is, hogy

mindenkinek stabil az állapota, életveszélyes sebesült nincs.

A hazaérkezettek találkozhatnak családtagjaikkal, majd a Honvédkórházba viszik őket.

Szijjártó Péter: Repeszsérülések miatt meg kellett műteni az egyik magyar katonát

A külügyminiszter szerint négy honvédot ápolnak kórházban a koszovói zavargások után.

Arról is beszélt, hogy a katonák elmondták neki: „az incidens sokáig tartott és rendkívül erőteljes volt”. Kijelentette: a sérülésük ellenére is bátran helytálltak, többen – akik képesek voltak rá – visszamentek a feladat végrehajtására.

A miniszter megismételte, hogy Magyarország számára nagyon fontos a Nyugat-Balkán stabilitása, Magyarország nemcsak diplomáciailag, gazdaságilag, de katonailag is jelen van, a NATO által biztosított KFOR-misszió keretében. Emlékeztetett: ez a misszió jelenleg olasz parancsnokság alatt áll, korábban Kajári Ferenc vezérőrnagy volt a KFOR parancsnoka. Ő most a Honvéd Vezérkar főnökének helyetteseként győződött meg a magyar katonák feladatteljesítéséről, a sérültek ellátásáról és biztonságos hazaszállításukról.

Szalay-Bobrovniczky kiemelte: a kormány és személy szerint ő is rendkívül büszke arra, hogy a magyar katonák bizonyították rátermettségüket, azt, hogy bízhatunk bennünk és rendületlenül helytállnak, bármilyen feladat elé kerülnek külföldön vagy itthon.

Katonaorvosi csoportot küldött a honvédség Koszovóba

Ellátják, és ha kell, haza is hozzák a sebesült magyar békefenntartókat.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a hazaérkezett 12 sérült közül 11-en a hódmezővásárhelyi MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárnál szolgálnak, egyikük pedig tartalékos katona.

A NATO békefenntartó erejében (KFOR) részt vevő katonákat hétfő délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál. Az ott összegyűlt tömeg a korábbi választás eredménye miatt vonult utcára.

A zavargások azt követően robbantak ki, hogy Koszovó szerbek lakta részén több faluban nem ismerik el az áprilisban ott tartott időközi önkormányzati választások eredményét. Zvecan, Leposavic és Zubin Potok polgármestere csütörtökön tette le hivatali esküjét azt követően, hogy áprilisban előrehozott választást tartottak a négy koszovói településen – a negyedik Észak-Mitrovica volt –, mert tavaly novemberben lemondtak az ottani, szerb nemzetiségű vezetők. A választásokat a helyi szerbek bojkottálták, így a részvételi arány rendkívül alacsony, mindössze 3,47 százalékos volt (csupán 1657-en voksoltak a 45 ezer választásra jogosult közül), ennek ellenére Pristina és a nemzetközi közösség is érvényesnek nyilvánította a választást, amit a helyi szerbek és Belgrád is elfogadhatatlannak nevezett. A tüntetések elfajultak, és egy idő után a tiltakozó szerbek rátámadtak a rendfenntartó feladatot ellátó NATO-katonákra, köztük magyarokra is.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.