A miniszterelnök továbbra is támogatja, hogy Magyarországon tartsanak béketárgyalásokat a háborús felek.
„Biztonság, igazság, béke” mottóval tartja kétnapos végrehajtó bizottsági ülését a kereszténydemokrata internacionálé (CDI-IDC) a szlovéniai Bledben, az eseményen a szervezet egyik alelnökeként Orbán Viktor is részt vett. A miniszterelnök sajtótájékoztatón beszélt az ukrajnai háborúról és elmondta, szerinte „egyelőre még a konfliktus valódi természetét sem sikerült tisztázni”. Úgy látja, egyesek szerint proxyháború zajlik Ukrajnában, míg mások valódi háborúról beszélnek a felek között, különbséget tenni pedig azért fontos, mert az egyik hozzáállás szerint van mód a konfliktus katonai rendezésére, míg a másik szerint nincs.
Ismét elmondta, hogy a magyar álláspont az, hogy inkább tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség és hozzátette, azt senki nem tudja, milyen béketervnek lenne esélye a sikerre. „Ha nem tesszük meg az első lépést, sohasem jutunk el a békéig” – mondta Orbán és hozzátette, emiatt Magyarország minden kezdeményezést támogat és kész arra, hogy akár közvetítőként, akár a későbbi tűzszüneti tárgyalások helyszíneként hozzájáruljon a háború lezárásához.
Orbán próbálta megindokolni azt is, miért tér el a magyar hozzáállás a régió többi országáétól: a személyes érintettség miatt, ugyanis a szomszédos Ukrajnában él magyar kisebbség, a háború pedig magyar életeket is követelt. Itt azért érdemes megjegyezni, hogy Ukrajnában a magyar mellett hasonló számban él lengyel és román kisebbség is, és közülük is visznek katonákat, hiszen a háború kitörésének másnapjától általános mozgósítás van érvényben Ukrajnában. Ráadásul a százával áldozatul eső magyarok történetéről már korábban megírta Rácz András Oroszország-szakértő a 444-en, hogy egy mítoszról van szó csupán, a hivatalos adatok szerint a kárpátaljai magyarság vesztesége a 2014-óta tartó harcokban alig haladja meg a húsz főt.
A konfliktus nemcsak Ukrajnának, hanem Magyarországnak is „személyes nemzeti veszteség" – relativizálta az ukrán veszteségeket a miniszterelnök, majd rátért az európai békekeretre. Ezzel kapcsolatban szerinte tisztázni kell, hogy az alap továbbra is az eredeti célokat – vagyis európai biztonságának védelmét – szolgálja, vagy átalakul Ukrajna katonai támogatásának eszközévé. Utóbbi eset miatt blokkolja ugyanis a további kifizetéseket Magyarország.