Itthon hvg.hu 2023. március. 22. 19:06

Amerikai nagykövet Szijjártónak: A Kreml is mindig kikérte magának, ha kritika érte

Ismerős helyzet, hogy elutasítanak minden kritikát – jelezte David Pressman annak kapcsán, hogy megjelent az amerikai országjelentés, amely lesújtó képet fest Magyarországról. A magyar külügyminiszter nem vette jó néven jelentést.

Felháborító, hogy az amerikai külügyminisztérium más országok belügyeivel foglalkozik, és mindenfajta egyoldalú értesülésekre hivatkozva jelentést ír külföldi államok emberi jogi és egyéb helyzetéről – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szarajevóban. Mindezt annak kapcsán közölte, hogy március 20-án tette közzé az Egyesült Államok külügyminisztere, Anthony Blinken Amerika 2022-es emberi jogi országjelentéseit.

A jelentés Magyarországról szóló része lesújtó képet fest az országról. Azt írják, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét rendszeresen érik támadások, vagy egyenesen azt csorbítani kívánó törekvések. Ugyanilyen jelzőkkel illették a magyar sajtószabadságot is: szerintük a média szabadságát súlyosan korlátozza a kormány, van, hogy konkrétan cenzúrázzák a médiában megjelenő tudósításokat.

Az Egyesült Államok jelentésében külön ír a magyarországi korrupcióról is: azt írják, az állam meghatározott gazdasági szereplőknek biztosít kiváltságokat. A jelentésben az áll, hogy a kormány ugyan korábban tett néhány tétova lépést arra, hogy a korrupt tisztségviselők tevékenységét azonosítsák, kivizsgálják, a valóban korruptakat pedig bíróság elé is állítsák, azonban azokban az ügyekben, ahol magas szintű politikussal kapcsolatban merült fel a korrupció gyanúja, az ellene való fellépés is korlátozott volt.

David Pressman budapesti amerikai nagykövet már Szijjártó Péter kijelentéseire reagált a Twitteren, amely szerint „ismerős a megfogalmazás”. A Kreml is folyamatosan szidalmazta az Egyesült Államokat minden kritikájuk kapcsán, mondván, visszautasítanak minden olyan kísérletet, amely a belügyeikbe való beavatkozás" – utalt ezzel arra, hogy a magyar külügyminiszter szerint egyoldalúan kritizálják a magyar politikai vezetést.

Hirdetés
Itthon HVG 2025. március. 28. 17:30

A gyömrői horrormenhely vezetője még azt is megszabta, ki mentheti meg tőle a szenvedő kutyákat

Korszakhatárnak is nevezhető annak a gyömrői állatmenhelynek az esete, ahová tucatnyi önkormányzattól hordták – közpénzért – a kutyákat, hogy aztán éhesen, szomjasan, betegen tengődjenek vagy éppen simán eltűntessék őket. Az állam itt is a túlterhelt civil szervezetekre tolta a munkát és a felelősséget, miközben rendszerszinten nem tartatják be a jogszabályokat és folyik ki a pénz, ezért is ment olyan jól a sintérbiznisz. Miért nem az állatkínzók szigorúbb büntetése a megoldás? Miért a külföldi szaporítók botrányos eseteit látjuk, miközben magyar szaporítók látják el az európai piacokat? Ha adakozunk és állatmentésre szánjuk az adó 1 százalékot, az jó helyre kerül vagy elviszik a kamu szervezetek és a pénzt tarháló állatmentő-celebek? A Fülke Extra aktuális részében az állatmentés anomáliáit beszéltük át Némedi Edinával, az Állatmentő Szolgálat munkatársával és dr. Kajó Cecília jogásszal.