Itthon hvg.hu 2023. március. 13. 21:08

Négygyerekes családapa volt a tömegbaleset halálos áldozata

A 44 éves férfi együtt utazott feleségével és kétéves kislányával; a kislány kirepült az autóból, és eltört a lába.

Ahogy korábban megírtuk, eleinte úgy tűnt, nincs halálos áldozata annak a szombati, az M1-es autópályán történt tömegbalesetnek, amelyben öt kamion és 37 autó ütközött össze a sztráda 26-os kilométerszelvényénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon, később azonban a műszaki mentés során egy holttestet találtak az egyik kiégett jármű alatt.

Az RTL Híradója megtudta: az áldozat egy 44 éves, budapesti, négygyerekes családapa volt, aki együtt utazott az autóban kétéves kislányával és feleségével. Ők is megsérültek a balesetben; a kislány kirepült az autóból, és eltört a lába.

A Híradóban emellett egy újabb, közvetlenül a baleset után készült videót is közzétettek, amelyen látszik, ahogyan terjednek a lángok. Elhangzott az is: a Honvédkórházba öt embert szállítottak, egyiküket a traumatológián, egy másikukat pedig az intenzív osztályon ápolnak, három embert már hazaengedtek.

Hirdetés