Itthon hvg.hu 2023. március. 06. 15:05

Felfüggesztett egy papot a kalocsai érsek kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt

Az Érseki Hivatal az előzetes vizsgálati anyagot a Vatikánnak is eljuttatná.

Kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt megkereste a Kalocsa-Kecskemét Főegyházmegye Érseki Hivatala az illetékes állami hatóságot – írta meg a Magyar Kurír a szervezet közlése alapján.

E szerint a főegyházmegye gyermek- és ifjúságvédelmi szolgálatának bejelentőoldalán keresztül érkezett jelzés a főegyházmegye egyik papjával szemben. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek az egyházi törvények szerint előzetes vizsgálatot rendelt el az eset kivizsgálása érdekében, s a papot

azonnali hatállyal felfüggesztette.

Az érintett feleket is meghallgatták már, ennek nyomán fordultak a hatósághoz, amelynek a rendelkezésre álló dokumentációt is átadták.

Az Érseki Hivatal emellett kezdeményezte az előzetes vizsgálat anyagának továbbítását az illetékes vatikáni hivatalnak is.

„Az érintettek támogatására a Kecskeméten működő Reménység Háza Lelkigondozói és Mentálhigiénés Tanácsadó Szolgálat felkészült munkatársakkal rendelkezésre áll. Mivel folyamatban lévő ügyről van szó, további tájékoztatást nem áll módunkban adni. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye szeretné kifejezni megdöbbenését az események miatt, valamint biztosítja együttérzéséről az érintetteket, és imádkozik az okozott sebek mielőbbi gyógyulásáért” – olvasható a közleményben.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.