Itthon hvg.hu 2023. március. 05. 16:05

Most egy exjobbikos képviselő lépett át a DK-ba, megkapta a nemzetiségeket

Továbbra is egyre több ellenzéki politikus hagyja ott akár korábbi pártját, akár független státuszát és lép be a Demokratikus Koalíció soraiba. Így tett Varga Ferenc is.

Újabb ellenzéki politikust zsákmányolt a Demokratikus Koalíció. Varga Ferenc korábbi jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő Dobrev Klára és az Árnyékkormány miskolci rendezvényén, a színpadon jelentette be, hogy csatlakozik a DK-hoz. A párt közleményében azt írják: "A bejelentésből Varga Ferenc politikai és szakmai tapasztalatai, valamint eredményei mellett az is kiderül, hogy a jövőben az Árnyékkormány nemzetiségi önkormányzatokért felelős kormánybiztosaként fog dolgozni".

A tavalyi ellenzéki választási vereség óta számos politikus igazolt át a DK-ba. Januárban Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója és korábbi országgyűlési képviselője, decemberben pedig két momentumos politikus csatlakozott, Juhász Béla sződligeti polgármester és Buzinkay György korábbi elnökségi tag személyében.

Egyre erősebb Gyurcsány Ferenc vonzása

Novemberben négy képviselőt igazolt máshonnan a DK, a párt szerint az átlépések folytatódnak. Gyurcsány Ferenc ezzel erőt demonstrál az ellenzéki oldalon, hogy minél jobb tárgyalási pozíciót harcoljon ki a 2024-es önkormányzati választások előtti alkudozáshoz.


Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.