Itthon Domány András 2023. február. 02. 08:30

Tovább könnyíti a kormány a Dunaferr-dolgozók bérének kifizetését

Domány András
Szerzőnk Domány András

A bérgarancia-alapról és a csődeljárásról szóló törvényekbe nyúltak bele rendelettel, hogy ne legyen akadálya a szerdai ígéret teljesítésének.

Fél évig az állam fizeti a dunaújvárosi Dunaferr Dunai Vasmű dolgozóinak fizetését – jelentette be szerdán a miniszterelnök.

Az aznap este megjelent kormányrendelet kifejezetten erre az esetre vonatkozóan megemeli azt az összeget, amelyet ki lehet fizetni.

A bérgarancia-alapról szóló törvény jogosultanként „legfeljebb a tárgyévet megelőző második év – Központi Statisztikai Hivatal által közzétett – nemzetgazdasági havi bruttó átlagkeresetének ötszörösét” engedi meg, ezt most kivételesen harmincszorosra emelte a kormány. Eltöröltek egy másik korlátozást is, a felszámolás saját költségeit pedig a csődtörvény előírásától eltérve hátrább sorolták a kifizetési rangsorban.

 

"Ha ennyi embert elküldenek, az végzetes lehet a Dunaferrnek is"

„Ha él a gyár, él a város" - állítják Dunaújvárosban, ám most bejelentették: 350 fővel csökkentik a mintegy 5 ezer fős létszámot, ami akár a végét is jelentheti a magyar acélipar zászlóshajójának. A helyzet nem reménytelen, de valószínűleg ismét szükség lehet állami segítségre.

Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.