Itthon hvg.hu 2023. január. 23. 17:10

Tömegével rúgják ki a főtiszteket, tábornokokat a Honvédségtől, de legalább az egészségügyi ellátásuk megmarad

Utólag, egy kormányrendelettel mégis biztosítanák azoknak a magas rangú katonáknak (és családtagjaiknak) az eddigi egészségügyi ellátást a Honvédkórházban, akiket most a “fiatalítás” jelszavával tömegével rúgnak ki és helyeznek parkolópályára pusztán az életkoruk alapján.

Az érintettek pontos számát hivatalosan továbbra sem tudni, de a háborús veszélyhelyzetre hivatkozással néhány napja életbe lépett kormányrendelet alapján javában zajlik a Magyar Honvédség vezetői posztjain a “fiatalítás”.

Ahogy erről a hvg.hu is írt, ez praktikusan annyit jelent, hogy különösebb ok és hivatkozás nélkül kirúghatók a hadseregből mindazok, akik elmúltak 45 évesek, és legalább 25 évet töltöttek tényleges szolgálati viszonyban.

Vasárnap Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is érintette a témát, amikor arról beszélt: a veszélyek korát éljük, amelyben Magyarország elkötelezett a béke mellett, de a békéhez erő, a fiatalok ereje kell, „ezért kezdtük el és folytatjuk a fiatalítást” a Honvédségben.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter magas rangú tisztek társaságában
MTI / Czeglédi Zsolt

Korábban a tárcavezető az okokat emlegetve azt is közölte: nemzetközi tapasztalattal, nyelvtudással rendelkező vezetőket akar látni az állomány minden szegmensében. Az érintettek pontos számokról hiába kérdezte azonban a hvg.hu a Honvédelmi Minisztériumot.

Közben állítólag százával rúgják ki a magas rangú katonákat. A zsargonban nem kirúgott, hanem “honvédelmi szolgálati juttatásban részesülők” közt a hírek szerint van tábornok, ezredesek, alezredesek is, és sokan olyanok is, akiket nemrég neveztek ki.

Ám rájöhetett a kormány, hogy a szolgálati viszony megszüntetésével az érintettek elesnek az addigi speciális egészségügyi ellátásától is. Ezt orvosolnák most: egy friss kormányrendelet-tervezet szerint nekik és “biztosított családtagjaiknak” is elérhető lenne továbbra is ez az ellátás.

A módosítás “kiegészíti az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház igényjogosultjainak körét” velük. Ez az egészségügyi intézmény egyébként január elsejével vált ki a HM Egészségügyi Központból, így év eleje óta annak egyes részlegei önálló, civil irányítás alatt működnek.

Hirdetés