"Hiszem, hogy lesz még korszak, amikor Mécs Imre nevét, a megújult, európai Magyarország megteremtői között fogják számontartani."
Végre ki fogod
Üríteni, Flambeau, a beléd rekedt
Halálos, gyászos ítéleteket
(Ábrányi Emil fordítása)
Nem először idézem teenager korom egyik kedves olvasmánya, Rostand A Sasfiók című romantikus drámája szövegét. De talán még soha nem illettek ennyire a helyzethez Napoleon többször is halálra ítélt egykori katonájának a halála előtt mondott szavai, mint most, amikor az 1958. május 22-én halálra ítélt Mécs Imre hatvanöt évvel az ítélet kihirdetése után, meghalt.
Életünkben sok volt a párhuzamosság, kezdve azon, hogy tizennyolc éves koromban én is eljártam a Petőfi Kör vitáira, folytatva azzal, hogy 1957-ben engem is letartóztattak, és a kihallgatóm felolvasta a jogszabály szövegét, miszerint a bűncselekmény, amit elkövettem, a népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése, halállal is büntethető. Az én ügyem a tárgyalásig sem jutott el, mert azon kívül, hogy egy osztálytársammal írtunk néhány röpcédulát meg beszélgettünk egy középiskolás szervezkedés lehetőségéről, nem csináltam semmit. Ennek ellenére, amikor olvastam vagy hallottam, hogy Mécs Imrét halálra ítélték, megborzongtam: én is lehetnék az ő helyzetében. Attól kezdve rokonszenvvel és tisztelettel gondoltam rá, holott csak a nagybátyja, a katolikus papköltő, Mécs László nevét ismertem. Megismerkedésünkre csak később, a másik 56-os elítélt, Krassó György társaságában került sor. Krassótól tudtam azt is, hogy noha villamosmérnökként nagyszámú szakmai cikket publikált, és több tucat szabadalmát jegyezték be, oklevelét csak 1975-ben kaphatta meg.
Ekkor már mind a ketten benne voltunk abban a kiterjedt baráti körben, amelyet utóbb demokratikus ellenzéknek neveztek.
Együttes politikai tevékenységre emlékezetem szerint 1985-ben került sor. Ebben az évben a pártállami választási rendszer "reformja" jegyében kötelezővé tették, hogy minden képviselői helyre legalább ketten pályázzanak. Persze a hivatalos választási szervek arra törekedtek, hogy minden jelölésnél a két tojás elve érvényesüljön: párttaggal szemben ne induljon pártonkívüli, értelmiségivel szemben munkás, nővel szemben férfi, nehogy kiderüljön, hogy a jelöltek között lehetnek különbségek.
Ennél azonban fontosabbnak láttuk, hogy a jogszabály lehetővé tette, de nem korlátozta, hogy a jelölőgyűléseken spontán jelölésekre kerüljön sor. Kézenfekvő volt, hogy a demokratikus ellenzék is állítson jelölteket. Imrével később azon vitatkoztunk, hogy melyikünk volt az ötletgazda. Valójában az ötletgazda Krassó volt, aki már az 1980-as választáson javasolt egy jelöltet, amikor a többes jelölés még csak lehetőség volt, de nem volt kötelező, így nem is igen került rá sor. 1985-ben azonban az éber állambiztonsági szervezet meglepetésére egy sor ellenzéki vagy legalábbis nem hivatalos jelölről (Rajk László, Tamás Gáspár Miklós, Bauer Tamás, Langmár Ferenc) szavazott a jelölőgyűlések közönsége. A későn ébredő pártszerveknek a kerületi vállalatok párttagjait kellett mozgósítaniuk nehogy holmi lefekedett ellenzéki jelöltté válhasson. De a mozgósítás nem volt elegendő. Rajk esetében például vastagon csalniuk kellett, hogy ő ne lehessen jelölt.
A történet a választás lezajlásával nem ért véget. A jelölőgyűlésekről számos feljegyzés készült. Elhatároztuk, hogy tapasztalatainkat írásban is összefoglaljuk. A szerkesztői összejövetelekre meghívtam Magyar Fruzsinát, akit akkor nemrégiben távolítottak el színházi dramaturgi állásából, mert a saját nevén közölt egy cikket a Beszélőben. Így tanúja lehettem, hogy szövődik a szerelem Imre és Fruzsina között. Imrének ebből a második házasságából öt gyereke született, így Mécs Imre nyolc gyerek édesapja.
Amikor kikoptunk a politikából, akkor is gyakran találkoztunk tüntetéseken. Imrének mindig a kezében volt a fényképezőgépe: szorgosan fotózta az eseményeket.
Bátor és igaz ember hunyt el. A hivatalos Magyarország aligha fogja meggyászolni. De családja és barátai őrzik az emlékét, és hiszem, hogy lesz még korszak, amikor Mécs Imre nevét, a megújult, európai Magyarország megteremtői között fogják számontartani.