Itthon hvg.hu 2022. december. 29. 10:21

Meghalt Móricz-Sabján Simon

A Capa-nagydíjas fotográfus 42 évet élt.

42 éves korában elhunyt Móricz-Sabján Simon – adta hírül a vg.hu. Korábban a Capa Központ közölte, hogy a fotóriporter tragikus baleset miatt került kórházba. Az 1980-ban született Móricz-Sabján Simon 2003-tól volt a Népszabadság munkatársa, egészen a lap 2016-os bezárásáig, utána a Világgazdaságnál és a Manager Magazinnál dolgozott.

Facebook / Móricz-Sabján Simon

2022-ben ő volt a Capa-nagydíj nyertese. A győztes, Árnyéksáv című sorozatában is az Alföldet mutatta be – addigra már több, mint tíz éven át fényképezte az alföldi települések életét. Úgy mutatta be ezeket a képeit: „Mindig is lenyűgözött ennek a világnak a rám gyakorolt hatása, az itt élők hétköznapjainak ereje és a sok helyen tapasztalható mulandóság, melynek jeleit testközelből látom. Szinte mindent veszély fenyeget a kiöregedés, az elvándorlás és a szűkös lehetőségek miatt, így a fiatalok helyben maradását, a hagyományok, a szokások megőrzését és a közösségek életben tartását is.”

A hely, ahol szinte mindent veszély fenyeget - Nagyítás-galéria

Több mint tíz éve fotózza az Alföldet Móricz-Sabján Simon, a Capa-nagydíj 2022-es nyertese. A győztes, Árnyéksáv című sorozata az alföldi települések lakóinak és közösségeinek a sorsfordulataira koncentrál: „Mindig is lenyűgözött ennek a világnak a rám gyakorolt hatása, az itt élők hétköznapjainak ereje és a sok helyen tapasztalható mulandóság, melynek jeleit testközelből látom.

„Kicsit olyan ez, mintha bibliaárus lennék, megérkezem a településre, becsöngetek a házakba, megszólítom az embereket” – mondta a munkájáról a HVG360-nak idén novemberben adott interjújában.

Akkor arról is beszélt: úgy tervezi, az alföldi sorsfordulókkal foglalkozó Árnyéksáv fogja meghatározni a következő 5–6 évét is, mert a képeiből fotóalbumot szeretne készíteni. Addig pedig folyamatosan dokumentálja, hogyan sokasodnak a kérdések, amelyekkel az Alföldön élőknek szembe kell nézniük, egyelőre válaszok nélkül.

Móricz-Sabján Simon fotográfus: Amíg lehet, fényképezni kell a helyeket, amelyek el fognak tűnni

Móricz-Sabján Simon, az idei Capa-nagydíj nyertese tíz éve járja az Alföldet, hogy megörökítse a falvakat felforgató változásokat. Több képét is mutatjuk a sorozatból.

Hirdetés