Önkormányzatoknak és azok cégeinek juttat pénzt a kormány, bár ez csak hitelfelvétel engedélyezését vagy kölcsönt jelent. Feltűnő viszont, hogy az Orbán-kabinet elutasította több ellenzéki irányítású település és azok cégeinek hitelfelvételi kérelmét.
Csaknem 30 milliárd forint értékben, összesen 29 önkormányzatnak enged hitelt felvenni, kölcsönügyletet kötni a kormány – némelyiknél még garancia- vagy kötelezettségvállalást is tesz mellé a kabinet egy friss, keddi kormányhatározat szerint. Egy másik határozat pedig három önkormányzat cégeinek engedélyez szintén hitelfelvételt, további mintegy 9,4 milliárdos értékben.
Ami viszont feltűnő, hogy kormányhatározatokhoz mellékelt lista alapján a legnagyobb összegű kérelmeket mind elutasította a kormányzat, holott ez az állami költségvetésnek nem járna kiadással. Még inkább szembeötlő, hogy mindkét elutasított nagy összegre az ellenzéki irányítású, Karácsony Gergely vezette Budapest nyújtott be kérelmet. Így a Fővárosi Önkormányzat nem vehet fel 32,4 milliárd forint hitelt és a közlekedési cége, a BKV sem kapott engedélyt egy 30 milliárdos hitelre:
Pénzt nem ad a kormány Budapestnek, és azt sem engedi, hogy eladósodjon
Összesen 62 milliárd forintnyi hitel felvételét kérte a főváros a kormánytól, ám a kabinet nem járult hozzá, hogy 32 milliárdot az önkormányzat, másik 30 milliárdot a BKV vegyen fel.
Az önkormányzati lista 49 tételes, de van olyan település, amely többször is szerepel rajta, így például Mindszent 12 tétellel van fent a listán, de a jóváhagyott összegek egyenként kis tételek, 58,5 millió forint összértékben. A legnagyobb engedélyezett összeg Debrecené: a kormánypárti vezetésű város 10 milliárdnyi hitelt vehet fel, méghozzá a többséggel ellentétben nem fejlesztésre, hanem működésre – a pénzt valójában nem a város, hanem annak közlekedési cége, a DKV Zrt. kapná, de a város utóbb jelezte, mégsincs rá szükség.
A második legnagyobb jóváhagyott hitelösszeg a szintén kormánypárti vezetésű Kecskemété 8 milliárd forint értékben, majd nagy szünet és a harmadik a szintén Fidesz–KDNP-s irányítású Győr, amelynek önkormányzata két tételben összesen 3,2 milliárdos hitelösszeghez juthat. A többi, listán szereplő településnek szerényebb összegekkel kell beérnie, kevés hitelt vagy kölcsönt vehetnek fel: a legkisebb mozgástere Tiszavasvárinak van, mivel mindössze 13,6 milliós kölcsönre kapott engedélyt.
A lista szerint Budapesten kívül három önkormányzat kérelmét utasították el. Így Gödöllőét is, amely a 495 milliós kölcsönt óvodai korszerűsítésre költötte volna – a várost 1990 óta Gémesi György vezeti, aki a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökeként is gyakran kritizálja az Orbán-kormányt. Szintén nem vehet fel 139 milliós hitelt Ópusztaszer, ahol 1998 óta a független Makra József a polgármester. Nagykanizsa 673 milliós kérelme sem kapott zöld utat – ez az egyetlen kormánypárti vezetésű, elutasított önkormányzati kérelem.
Az önkormányzati cégek listáján az első Miskolc, ahol a város két különböző cége jut 3 tételben összesen 6 milliárd forintnyi hitelhez. Ezen a listán Győr a második, mivel a város 2 cége előtt összesen 3,2 milliárd forintos hitellehetőség nyílik meg. A listán 2 tételben, 600 millió forintnyi hiteligénnyel a DK-s vezetésű fővárosi XI. kerület cégei is szerepelnek – ezt a két kérelmet viszont a fővárosi BKV-éhoz hasonlóan a kormányzat elutasította, így Újbudán a tervezett beruházásokat ebből a tervezett hitelből biztosan nem valósíthatják meg.
Frissítés (202.12.15):
Cikkünk eredeti változatában azt írtuk, hogy a Debrecen számára engedélyezett hitelfelvételhez a kormány nemcsak engedélyt kapott, hanem kezességet is vállalt a visszafizetésre, ám utóbb az önkormányzat lapunkkal közölte: a kezességet nem a kormányzat vállalja, hanem maga az önkormányzat, hiszen a pénzt a város cége, a DKV Zrt. kapná működési költségeire, de "a költségvetése időközbeni módosulása miatt a DKV Zrt. végül nem veszi igénybe a hitelfelvétel lehetőségét". A cikket ennek megfelelően pontosítottuk.