Kedd reggel meglepetés várta a tankerületek dolgozóit.
Az Észak-Pesti, a Külső-Pesti és a Dél-Budai Tankerületi Központ is kapott a „mikulástól”, vagy a krampuszaitól csomagot december 6-a reggelére – derült ki a Jocó bácsi világa Facebook-oldalra feltöltött képekről.
Az Észak-Pesti Tankerület bejáratát alaposan beszalagozták, illetve kaptak az ott dolgozók feliratot is, amin az áll, hogy „Rosszcsont tanker”. Dél-Budára jókora köteg virgács jutott, míg Külső Pestre három csomag, amiben a feliratok szerint a szülők, a diákok és a tanárok könnyei vannak.
Vidéken is járt a télapó, a Pedagógusok Szakszervezet szerint a Zalaegerszegi Tankerületi Központ korlátjait díszítették fel piros csizmákkal, amire az iskolák nevei vannak ráírva.
Hónapok óta tiltakoznak a pedagógusok és a diákok a kormány oktatáspolitikája és a tanárok kirúgása ellen. Csütörtökre a szakszervezetek országos sztrájknapot hirdettek, az Egységes Diákfront pedig arra kéri a diákokat, a második órában ülősztrájkkal fejezzék ki szolidaritásukat.
Hétfőn több iskolában is tiltakoztak, a Belügyminisztériumnál pedig tüntettek tanárok, diákok és szülők.
Csaknem ezer pedagógus tiltakozott hétfőn, a Parlamentbe is bejutottak
Több iskolában is tiltakoztak, a Belügyminisztériumnál pedig tüntettek tanárok, diákok és szülők a hétfőn. A Tanítanék mozgalom tagjai a Parlamentben demonstráltak hétfő délután. Latorcai János utasítására kivezették őket az ülésteremből. Összefoglaltuk a nap eseményeit.