A megalapozott gyanú szerint szabálytalanul csapták hozzá a szomszéd ingatlant a polgármester telkéhez.
Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség egy Pest megyei település meg nem nevezett polgármesterét és két társát kedden.
Az ügyészségi közlemény azt írja, hogy a megalapozott gyanú szerint a polgármester férje 2017-ben kereste fel egy ingatlan-nyilvántartási szakügyintézőként dolgozó, kormánytisztviselő ismerősét. A polgármester férje azt kérte, hogy a kormánytisztviselő vonja össze egy helyrajzi szám alá a feleségének (azaz a polgármesternek) a telkét és az azzal szomszédos telket, aminek a tulajdonosai a II. világháború után kitelepített svábok voltak, és csak hiányos személyi adatokkal szerepeltek az ingatlan-nyilvántartásban.
Ezt az összevonást az előírt eljárási rendet megkerülve, 450 ezer forintért cserébe meg is tette a kormánytisztviselőként dolgozó ismerős, így 345-ről 4537 négyzetméterre nőtt a polgármester telke. Ráadásul az összevonás után a nyilvántartásban már csak a nő szerepelt tulajdonosként, mivel a polgármester férjétől pénzt elfogadó kormánytisztviselő a korábbi tulajdonosok adatait szabálytalanul törölte a rendszerből.
A polgármestert nem tett vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen. Az ügyészség pedig azzal zárta a közleményét, hogy egyelőre nem közölhetnek további adatokat az ügyről.
(Kapcsolt képünk illusztráció.)