Itthon hvg.hu 2022. november. 28. 10:23

Hatalmasat zuhant a születésszám októberben

Folytatódik a születésszám drasztikus visszaesése, majdnem ezerrel kevesebb gyerek született szeptemberben és októberben is, mint tavaly olyankor. A demográfia jó híre az eközben, hogy a halálesetek száma mostanra visszatért oda, ahol a járvány előtti őszökön volt.

Az egy évvel korábbinál 12 százalékkal, azaz 978-cal kevesebb gyerek született Magyarországon idén októberben, összesen 7361-en – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az év első tíz hónapja közül nyolcban elmaradt a születésszám az egy évvel korábbitól, a január-márciusi és a szeptember-októberi adatok pedig ehhez hasonló nagyságrendű, nagyon súlyos visszaesést mutatnak.

Az elmúlt 12 hónapban összesítve 88 834 gyerek született, 3585-tel kevesebb, mint azt megelőző egy évben.

A teljes termékenységi arányszám, azaz a mutató, amely jelzi, hogy egy nő átlagosan hány gyereket szül az élete folyamán, 1,58-ról 1,53-ra csökkent.

Van azért jó hír is a KSH friss demográfiai adataiban: a halálozások száma is nagyot csökkent. Októberben 1032-vel kevesebb magyar halt meg, mint egy évvel korábban, összesen 10 808-an. Itt azért érdemes hozzátenni, hogy tavaly őszre ugyan a járvány már lecsengett a korábbiakhoz képest, de azért még nem tűnt el, még magasabb volt a halálozási szám, mint amilyen az évnek ebben a részében szokott lenni. Csak mostanra tértünk oda vissza, amilyen egy október 2019-ben és korábban volt.

Az elmúlt 12 hónapban összességében 144 169-en haltak meg, 12 970-nel kevesebben, mint azt az előtti egy évben. Az összehasonlítás alapjául szolgáló 2020. november – 2021. októberi időszakba esett a járvány második, harmadik és negyedik hulláma is.

Októberben 4712 házasságot kötöttek, ami 11 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest, tizenkét hónapra számolva pedig 6,4 százalékos a csökkenés. Ennek az okai között ott van az is, hogy tavaly nagyon sok, a járvány első hullámai alatt elhalasztott esküvőt pótoltak be, így ahhoz képest most komoly visszaesésnek tűnik az idei szám, de összességében az egy évben nagyon nagyot csökkent ez a szám.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.