Nemcsak az alkalmassági vizsgákon esnek ki sokan a határvadásznak jelentkezők közül, van, akit a bűnmegelőzési célú átvilágítást végző szolgálat szűr ki. Így bukott le egy, a határvadászok közé beépülni próbáló embercsempész is – árulta el Rétvári Bence miniszterhelyettes a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén, ahol amúgy olyan létszámadatokat közölt, amelyeket nehéz megfejteni.
A déli határon folyamatosan szolgálatba álló határvadászoknak nemcsak a magyar-szerb határ túloldalán “dolgozó” embercsempészekkel kell – olykor szó szerint is – felvenniük a harcot, hanem már a határ innenső oldalán is, ahová ezek a bűnözők meglepően kreatív módszerrel próbálnak beférkőzni: felvételre jelentkeznek a határvadász századokba.
Az ilyen beépülési szándékról Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese számolt be az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén nemrég, megjegyezve, hogy több alkalommal lelepleztek már ilyen szándékot. Rétvári – aki a november 2-i ülésen a határvadász toborzás állásásról adott számot a testület tagjainak – elárulta:
volt, hogy maguk az embercsempészek akartak beépülni a határvadászok közé.”
Rétvári a jegyzőkönyv szerint azt mondta: “A bűnszervezet egyik tagja jelentkezett képzésre, de nem tudta megkezdeni, mert kiderült, hogy ő igazából embercsempész, és nem azért jött, hogy megvédje a határt, hanem, hogy majd az embercsempész bűntársainak szóljon, hol van szolgálatban, és ott át tudjanak jönni az embercsempészek az illegális migránsokkal.”
A miniszterhelyettes a bizottságnak adott tájékoztatásakor a határvadászok létszámadát is említette a november elejei ülésen, ám ezek nincsenek teljesen összhangban azokkal a számokkal, amelyeket a rendőrség – a határvadászok a Készenléti Rendőrségen belül működnek – a hvg.hu témában küldött közérdekű adatigénylésére adott válaszul nemrég.
A rendőrség október 10-i adatokat tartalmazó közlése alapján írtuk, hogy a jelentkezők 36 százaléka alkalmatlan határvadásznak. A közlés szerint október 10-ig "2077 fő nyújtotta be jelentkezését a szerződéses határvadász képzésére, közülük 1265 alkalmassági vizsgálata zárult le, a vizsgálatokon pedig 811 fő “megfelelt minősítést szerzett”, ők esküt is tettek.
Ennél frissebb, október végi adatokat közölve Rétvári Bence a parlamenti szakbizottság előtt arról számolt be, hogy “100-200 fő körül mozog azoknak a száma, akik hétről hétre elkezdik a négyhetes képzést, összesen eddig 894 határvadász-szerződést kötött a rendőrség, és eddig 636 fő tett sikeres vizsgát”.A jelentkezők 36 százaléka alkalmatlan határvadásznak
Mindössze 811 határvadász tett esküt október 10-ig, ami messze elmarad az első körben kitűzött 2200-tól, pláne az áhított négyezertől. A kevés feltétel és az akár 400 ezres bruttó havi bér miatt az érdeklődők száma tízezres, de a jelentkezését be is adó már jóval kevesebb.
A két szám, az október 10-i 811, “megfelelt minősítést szerzett” és esküt is tett határvadász valamint a Rétvári október végi adata szerinti 894 határvadász-szerződés, de csak 636 sikeres vizsgázó kizárólag úgy jöhet ki, ha a minősítésen átmentekkel rögtön szerződést kötnek, esküt is tesznek, de csak ezután kezdik el a képzést, és közben lemorzsólódtak 636-ra.
Ez viszont azt is jelenti, hogy a cikkünkben az rendőrség által közölt adatokra hivatkozva tett megállapításnál, miszerint a 811 esküt tett határvadászt alapul véve az állomány feltöltése még lassabban halad, hiszen valójában csak 636-an vannak, vagyis a létszám még jobban elmarad az első körben kitűzött 2200-tól, pláne az áhított négyezertől.
jelen állapot szerint körülbelül 9 százalék a fluktuáció.
Bolcsik magyarázata szerint ennek oka az, hogy sokan “menetközben jönnek rá, hogy ez nem biztos, hogy nekik való, vagy úgy látják, hogy olyan típusú a feladat, amit ők nem akarnak ellátni (…) és vannak olyan határvadászjelöltek, akikről menetközben derült ki, hogy ebben a struktúrában, fegyelmezettségi körben nem feleltek meg az elvártaknak”.
Az eddig is ismert volt, hogy rabokkal magasítják meg a határzárat: a kerítést egy úgynevezett hattyúnyak felhelyezésével magasítják meg, továbbá betonacél síkhálóval erősítik meg. Rétvári bizottsági ismertetéséből az is kiderült, hogy a munkával a fogvatartottak egy-egy csoportja napi 300-350 métert halad, és egyszerre 5-6 csapat, akár 260 ember is dolgozik.