Itthon hvg.hu 2022. október. 13. 19:35

Holnap megölöm az osztálytársam – írta egy zárt csoportban a 16 éves fiú, a TEK egyből érte ment

Szerda délután értesült a posztról a Terrorelhárítási Központ, este már el is kapták az íróját.

Holnap megölöm az osztálytársam – ezt a bejegyzést írta be szerdán egy anonim felhasználó egy angol nyelvű szélsőjobboldali zárt online csoportba – írja a police.hu. A cikk szerint egy felekezethez tartozó osztálytársról volt szó, a chatpartnerek pedig azt kérték tőle, hogy készítsen majd felvételt arról, ahogy megteszi.

A rendőrség szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerda délután kapott jelzést a bejegyzésről, majd beazonosították a posztolót, egy 16 éves fiút. Ezt követően a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodával (KR NNI) akcióba léptek, és még az este elfogták a fiút a Győr-Moson Sopron megyei tartózkodási helyén.

A 16 éves fiatalt emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették. A büntetőeljárást a továbbiakban a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja.

A rendőrség arra hívta fel a figyelmet, hogy mind a közösségi térben, mind a különböző chatfórumokon tett bejegyzések következményeket vonnak maguk után. "Felelőtlen, meggondolatlan kijelentéseket senki ne tegyen még az online térben sem! Számolni kell azzal, hogy egy esetleg könnyelmű bejegyzésnek is akár büntetőjogi vonzatai lehetnek" - írták.

(Képünk illusztráció)

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.