Itthon hvg.hu 2022. szeptember. 28. 14:35

Pályázat már van, törvény még nincs az új antikorrupciós hatóság vezető posztjaira

A jogszabályi háttér még hiányzik, a pályázatot viszont már kiírták az új antikorrupciós hatóság vezető pozícióira – írja az e heti HVG.

Bár törvény még nincsen róla, a pályázatot már kiírták az új antikorrupciós szerv, az Integrációs Hatóság vezetői pozícióira. „Jogállamban ilyen nincs, akkor mire való az Országgyűlés?” – mondta a HVG-nek Vincze Orsolya, a K-Monitor szakértője.

Az elnökből és két helyetteséből álló igazgatóságában nem hivatásos bűnüldözők lesznek majd, hanem – a törvényi elvárások szerint – olyan, a nemzetközi hadszíntéren is elismert szaktekintélyek, akik „minden kétséget kizáróan” függetlenek a hatalomtól. Tudományos és oktatói tevékenységük kivételével minden egyéb funkciójukról és tisztségükről le kell mondaniuk a kinevezésük hat évére. Olyan pedig eleve szóba sem jöhet, aki az előző öt évben kormányzati, önkormányzati posztot töltött be, illetve – akár csak önkéntesként is – valamelyik pártnak vagy pártalapítványnak dolgozott.

Ennek az új szervezetnek kellene hatékonyan fellépnie azokban az esetekben, amikor visszaélés gyanítható az uniós források felhasználásában – a HVG által megkérdezett szakértők szerint ez a beismerése annak, hogy a meglévő, a  korrupcióellenes fellépésre elvben alkalmas intézményrendszer nem működik. Bár az új hatóság széles körű jogosítványokat kap például a gyanús közbeszerzések vizsgálatára, ezek elvben a nyomozó hatóságokra tartozó büntetőügyek, így a duplázás egyes szakértők szerint nem feltétlenül állná ki az alkotmányossági próbát.

További részletek az új hatósággal kapcsolatos szakértői véleményékből, és arról, hogyan és kikből áll majd össze, a csütörtökön megjelenő HVG-ben, valamint a hvg360-on lehet olvasni.

HVG
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.