Itthon hvg.hu 2022. szeptember. 10. 10:13

Zivatar miatt veszélyjelzést adtak ki 9 megyére

Keletetre vonulnak az esőfelhők, aztán nyugaton ismét beborul az ég.

A felhőzet nyugat felől szakadozik, több órára kisüt a nap szombaton – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Az esőzés az északkeleti, keleti tájakra szorul vissza, ott csak délután kezd el szakadozni a felhőzet és estig több hullámban alakulhat ki eső, zápor, zivatar.

Eközben nyugat felől vastagabb felhőtömb húzódik fölénk, amelyből egy-egy zápor a nyugati megyékben is előfordulhat. Az északnyugati szelet élénk, nagyobb területen erős lökések kísérik.

Zivatarok veszélye miatt figyelmeztetést adtak ki Vas, Zala, Somogy, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között alakul, de északkeleten pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.