Itthon hvg.hu 2022. augusztus. 03. 19:59

Az orvoskamara titkára szerint „csendesen zárnak be osztályok, részlegek, műtők”

Svéd Tamás szerint recseg-ropog a közellátás teljes rendszere.

„A kecskeméti, majd a szegedi urológiai ellátás ellehetetlenülése mellett recseg-ropog a közellátás teljes rendszere. Csendesen szűnnek meg, zárnak be meghatározatlan időre osztályok, részlegek, műtők” – olvasható Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkárának szerdai, Sodródva lendületlenül című bejegyzésében.

Svéd az egészségügyben tapasztalható szakemberhiányt a következő okokkal magyarázza. Amik szerinte ráadásul „többfélék és szaporodnak”.

  • A közellátás szerinte sok, szétszórt telephellyel üzemel, a terület pedig már a járvány előtti években is létszámhiánnyal küzdött.
  • A magánegészségügy tovább erősödött, ez pedig mind az orvosokra, mind a szakdolgozókra jelentős elszívó erőt gyakorol.
  • A szolgálati jogviszony bevezetése miatt sokan felmondtak.
  • A hálapénz törvényi betiltását követően elmaradt a megígért újraszabályozás, emellett nem lett tisztázva a köz- és magánellátás viszonya, átjárhatósága.
  • Az új katatörvény miatt az egyes orvosok és a szakdolgozók egy része is átgondolja, megtartsa-e a másod- vagy harmadállását az ügyeleten vagy a sürgősségi osztályokon.

„A helyzet kezelhető lenne rövid távon átvezénylésekkel, szervezéssel, a megmaradt csapattagok egy helyre terelésével, hosszabb távon pedig az ellátóhelyek összevonásával, számuk racionális csökkentésével” – írta Svéd Tamás.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.