Itthon hvg.hu 2022. augusztus. 01. 17:25

Még nincs gyanúsítottja a Jókai utcai házomlásnak

A rendőrség 42 tanút hallgatott meg.

Egyelőre nincs gyanúsítottja a Jókai utcai házomlásnak – tudta meg a Mandiner. A lapnak a BRFK szóvivője, Csécsi Soma nyilatkozott, aki elmondta, eddig 42 tanút hallgattak meg, a baleset körülményeit építész-statikus szakértő bevonásával vizsgálják.

A júniusi balesetben leomlott egy ház tetőszerkezete, amely több erkélyt is magával sodorva az utcára esett. Egy ember súlyosan, többen pedig könnyebben megsérültek és a parkoló autók közül több is a felismerhetetlenségig megrongálódott.

A leomlott épület tetőtere felújítás alatt állt, de az omlást követően a munkálatokat felfüggesztették. A vészhelyzet elhárítása után azonban az ügyben illetékes kormányhivatal feltételekkel engedélyezte az építkezés folytatását. A Mandiner kereste a kivitelezőt is, de a cég nem akart nyilatkozni, pedig a baleset után néhány nappal még tagadták, hogy ők lennének a felelősek.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.