A párt utcafórumot szervez a hídra, ahol megbeszélik, mit csinálnak akkor, „ha véletlenül mégse bukna meg a kormány a mostani tüntetéshullám miatt”.
„Kata aláírta. Gyere szomorú fejjel a tenyereden, vagy hozz magaddal azt ábrázoló táblát” – ezzel a szöveggel hirdetett tüntetést péntekre az Erzsébet hídra a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.
„Újra elfoglaljuk az Erzsébet hidat, a múlt héten megszokott hangulat mellett most bővített programmal készülünk: szeretnénk felszólalási lehetőséget adni a színpadon és a híd különböző pontjain minden társadalmi csoportnak, akik nem az elmúlt 12 év miatt szeretik ezt az országot” – írták. Emellett utcafórumot is szerveznek, ahol az esemény leírása szerint megpróbálják kitalálni, „milyen lehetőségeink maradnak akkor, ha véletlenül mégse bukna meg a kormány a mostani tüntetéshullám miatt”.
A katatörvény átalakítása miatt július 13-a óta tiltakoznak a katás vállalkozók és szimpatizánsaik. A tüntetéshullám első napján elfoglalták a Margit hidat és az Erzsébet hidat is. Az MKKP a tiltakozáshullám kezdete óta több demonstrációt is tartott a hídon, az egyikről a párt elnökét és Ferencváros alpolgármesterét a rendőrség vitte el.
A katatörvényről és az általa kiváltott demonstrációkról itt írtunk bővebben:
katatörvény | hvg.hu
A fideszes hazugságok most kell tudatosuljanak a lakosságban, de a kormányváltáshoz „hiteles alternatívára van szükség", amelyet a Gyurcsány Ferenccel felálló ellenzéki összefogás képtelen volt és képtelen lesz biztosítani - erről is beszélt Márki-Zay Péter közéleti podcastunk legfrissebb adásában, amelyet a Spotify-, a SoundCloud- és az Apple Music-csatornánk mellett most a YouTube-on is megnézhetnek.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/HVG_hetilap_2_ho_50_off_kampany_03_640x360.png)