Itthon hvg.hu 2022. június. 23. 10:59

Kirúgják a katonát, aki megpróbált megerőszakolni egy várandós miskolci nőt

A 35 éves férfi parancsnoka azonnal kezdeményezte a jogviszonya megszüntetését.

Kirúgják a honvédségtől a katonát, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn megpróbált megerőszakolni egy várandós nőt Miskolcon. A 24.hu megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium azt közölte:

a katona ellen a Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárást folytat. A katona jogviszonyának megszüntetését azonnal kezdeményezte az állomány illetékes parancsnoka.

Az esetről először a Blikk számolt be a nő férjének elmondása és a rendőrség közlése alapján, később a Központi Nyomozó Főügyészség közleményt adott ki róla. Ebben az olvasható, hogy erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt folyik nyomozás a 35 éves férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint június 20-án délután támadta meg a várandóssága 23. hetében járó nőt, miután az leszállt egy buszról. Mögé lépett, lehúzta a földre és fojtogatni kezdte. A nő segítségért kezdett kiabálni, erre elkezdte behúzni egy erdős részre, közben földről felvett avart tömött a szájába, hogy elcsendesítse. A nő ekkor átmenetileg abbahagyta a kiabálást, mire a támadó elengedte a fejét és a száját, a nő mellkasára ült, lemeztelenítette az alsótestét és a nemi szervét kezdte fogdosni. A nő folyamatosan ellenállt, eközben sikerült felhívnia a segélyhívó központot. A támadó ettől megijedt, elvette a telefont és a nő táskáját, majd futva elmenekült.

A férfit másnap elfogták és őrizetbe vették, indítványozták a letartóztatását. Ő tagad és panasszal élt az őrizet elrendelése és a gyanúsítás közlése ellen.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.