A miniszter tanúskodására azért lenne szükség a védelem szerint, mert a korrupcióval gyanúsított egykori államtitkár olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amelyekre csak volt főnöke tudna válaszolni.
Varga Judit kihallgatását indítványozta a korrupcióval gyanúsított Völner Pál ügyvédje – írja a 24.hu. Papp Gábor szerint ez azért volna fontos, mivel védence olyan kérdéseket kapott az ügyészségtől, amelyekre csak volt főnöke tudna válaszolni. Ilyen például, hogy a minisztériumban, illetve a tárca alá tartozó egyéb intézményekben kiket miért neveztek ki, vagy váltottak le a posztjukról. Az ügyvéd közölte a portállal, hogy egyelőre nem reagált az ügyészség az indítványára.
Az ügyészség által feszegetett kérdések és Varga esetleges beidézése azért lehet izgalmas, mert a vád szerint Schadl György azért szállított csúszópénzeket rendszeresen Völnernek, hogy az államtitkár elintézze, hogy a megfelelő végrehajtók nyerjenek kinevezést. Eközben a kormány és Varga Judit pedig úgy tesznek, mintha az igazságügyi tárcának és legfőképpen a miniszternek nem lenne semmi köze az ügyhöz. Vargának a kinevezések hátterével kapcsolatos kérdésekre adott válaszai talán árnyalnak majd valamit ezen az elkülönülésen.