A kormányfő magyarázkodása szerint a magyar álláspont ellen senki nem emelt szót az EU-csúcson, ezt azonban nem is tehették volna.
„Magyarország természetesen betartja azt a megállapodást, amit az Európai Tanács ülésén az EU állam- és kormányfői kötöttek egymással; ezek a döntések mindenkire kötelezőek” – írta közleményében Orbán Viktor, melyet sajtófőnöke, Havasi Bertalan juttatott el a Magyar Távirati Irodának.
A közleményt azután adta ki a miniszterelnök, hogy kiderült: a magyar kormány Kirill pátriárka, az ortodox egyház feje elleni szankciók miatt blokkolja az újabb Oroszország elleni szankciós csomag elfogadását, melyről kedden állapodtak meg az uniós állam- és kormányfők.
Orbán Viktor azt is hozzátette, hogy Magyarország álláspontja Kirill pátriárka esetleges szankcionálásával kapcsolatosan régóta jól ismert az uniós partnerek előtt, az EU-s nagykövetek egyeztető fórumán, a COREPER-en az elmúlt hetekben több alkalommal kifejtették.
A miniszterelnök közleménye nem véletlenül kétértelmű. Brüsszelben az uniós állam-és kormányfők elfogadták ugyan az olajembargót is magába foglaló hatodik szankciós csomagot, de annak részleteiről az uniós nagykövetek tárgyalnak tovább. Így történhetett meg, hogy Orbánék ugyan az olajembargóra - a Magyarországnak nyújtott kivételekkel – ráálltak, de mivel Kirill ügyéről nem volt szó, ezért abban nem is konfrontálódtak senkivel a csúcstalálkozón. Majd a szankciós csomag részletezésekor, a nagykövetek találkozóján derült ki, hogy a magyar kormánynak nem tetszenek az orosz pátriárka személyével szembeni intézkedések és most ezért kénytelen közvetlenül a célegyenes előtt vesztegelni a teljes csomag.
Persze Orbánék pontosan tudták, hogy Kirill ügye előbb-utóbb felmerül majd, hiszen személyesen a magyar miniszterelnök jelezte a szankciótervezet bejelentésekor, hogy a pátriárka ügyében „akár a nyílt vitáig is hajlandók elmenni”.
(Címlapképünkön Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kirill pátriárka)