Itthon hvg.hu 2022. május. 30. 07:49

Rtl.hu: Átkerül az egészségügyért is felelős Belügyminisztériumhoz a Honvédkórház irányítása

Minderről éppen akkor döntöttek, amikor Magyarországon hivatalosan háborús veszélyhelyzet van.

Átkerül az egészségügyért is felelős Belügyminisztériumhoz a Honvédkórház irányítása – írta meg az rtl.hu egy, a miniszterek feladatait felsoroló salátatörvény alapján. A portál azt is írja, hogy a jogszabály szerint

2023. január elsejével kiválással jön létre egy új egészségügyi szolgáltató, amely jogutódként ellátja a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ nem katonai feladatait.

Dr. Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen akkor döntöttek úgy, hogy kiszervezik a honvédség nagyjából 15-20 százalékát kitevő részleget,

amikor hivatalosan háborús veszélyhelyzet van Magyarországon.

Az rtl.hu úgy tudja, hogy a döntés nyugtalanságot okozott az állományon belül, és a legtöbben arra számítanak semmilyen tájékoztatást nem kapnak majd arról, milyen feltételek mellett folytathatják a munkát. Az sem egyértelmű egyelőre, hogy a háromezres létszámból hány embert érint majd az átszervezés. A Honvédkórház mintegy háromezer fős létszámának túlnyomó részét jelenleg honvédelmi alkalmazottként foglalkoztatják, egy kisebb rész pedig katonaként szolgál – teszi hozzá a lap.

Az rtl.hu szerint a rövid törvénymódosításból csak az átszervezés szándéka derül ki, a pontos részletek nem. Kérdésükre sem a Honvédelmi Minisztérium, sem a Belügyminisztérium nem reagált, Harangozó Tamás szocialista képviselő kérdésére pedig kitérő válaszok érkeztek a miniszterek bizottsági meghallgatásán.

Hirdetés