Nemzetbiztonsági vonalról egy dandártábornok érkezhet a Rogán Antal alá rendelt új titkosszolgálati csúcsintézmény, a Nemzeti Információs Központ élére. Lecserélik a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóját is. A jelölteket csütörtökön hallgatja meg a parlamenti szakbizottság.
Egy volt nemzetbiztonsági vezető, Kovács Zoltán András dandártábornok lehet a Nemzeti Információs Központ (NIK), vagyis az újonnan létrehozott, és Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter irányítása alá szervezett “szupertitkosszolgálat” vezetője – értesült a hvg.hu. A főigazgató-jelöltet csütörtökön már meg is hallgatja zárt ülésén az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Kovács Zoltán András korábban a polgári nemzetbiztonsági szolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgató-helyettese volt.
A hvg.hu írt róla, hogy a NIK milyen fontos szervezet lesz az új kormányban. A Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK), vagyis a még 2016-ban Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésére létrejött értékelő-elemző központ átalakulásával jön létre, és az ötödik Orbán-kormány új struktúrájában nemcsak átkerül a Belügyminisztériumtól Rogán Antalhoz, hanem a jelenleginél jóval nagyobb hatalommal ruházzák fel a NIK-et.
Szupertitkosszolgálatot kap Orbántól Rogán Antal
Rogán Antal kezében futhatnak össze a titkosszolgálatok információi, sőt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter egy, gyakorlatilag újonnan létrejövő szupertitkosszolgálat élén állhat majd - egy benyújtott törvényjavaslat alapján. Pintérnél csak a rendőrség marad, az eddig a Belügyminisztérium irányítása alatt álló és Schadl György és társai ellen kutakodó Nemzeti Védelmi Szolgálatot elsorvaszthatják, ellenben az Alkotmányvédelmi Hivatal megerősödhet.
Az előd TIBEK-kel ellentétben a NIK nemcsak elemzi és értékeli a hozzá befolyó bűnügyi és titkosszolgálati információkat, de saját maga is végezhet titkos információgyűjtést. Ám legalább ennyire fontos, hogy a NIK minden olyan információval rendelkezhet, amelyeket a többi polgári titkosszolgálat összegyűjt. Joga lesz arra, hogy bármelyik kormányzati szervtől, bármelyik titkosszolgálattól információkat kérjen, és azokat haladéktalanul megkapja. Ezeket a hírigényeket pedig csak Rogán Antal kérheti, és csak ő kaphatja meg.
A NIK főigazgatójának kinevezése mellett egy másik titkosszolgálat, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) élén is változás lesz. Ennek, az eddig szintén a Belügyminisztérium alá tartozó szervezetnek a miniszteri irányítását is Rogán kapta meg az új kormányban. Arról korábban már írt a hvg.hu, hogy az NBSZ vezetését eddig viszonylag stabilan vitte Szabó Hedvig, de úgy tudni, hogy a Pegasus-botrány őt is kissé megkoptatta. Ezért titkosszolgálati körökben már nem sokkal a választás után arról beszéltek a hvg.hu-nak, hogy nem csodálkoznának azon, ha más venné át a szervezet irányítását.
Rogán Antal elmondta, kit és mit tekint nemzetbiztonsági kockázatnak
Magyarország nemzeti szuverenitásának a védelme a titkosszolgálatok első és legfontosabb feladata, és az, hogy minden tegyenek meg annak érdekében, hogy Magyarország ne keveredjen háborúba - mondta Rogán Antal a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén, ahol őt, mint a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterjelöltet hallgatta meg a testület, miután a polgári titkosszolgálatok az irányítása alá kerülnének.
Az NBSZ élére kiszemelt új főigazgató ugyancsak egy nemzetbiztonsági dandártábornok, Kiss Csaba. A főigazgató-jelöltet szintén csütörtökön és ugyancsak zárt ülésen hallgatja meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Kiss a mostani főigazgató, Szabó Hedvig altábornagy általános helyettese az NBSZ-nél.
Érdekesség, hogy a titkosszolgálati fronton jelentősen megerősített Rogán Antal az új kormányzati struktúrában és feladatmegosztás alapján furcsa módon kimaradt az egyik legfontosabb új, kormányzati politikai döntéshozó csúcsszerv, a Védelmi Tanács tagjai közül. Ez azonban a hvg.hu információi szerint egyfajta "hangulatjavító" intézkedés lehet Orbántól, ellensúlyozandó a polgári titkosszolgálatok Rogán hatáskörébe utalása miatti politikai hullámokat. Emellett úgy tudjuk, Rogán "kihagyása" gesztus volt a titkosszolgálatok körüli hatáskörvitából vesztesen kikerült Pintér Sándor felé. Minderről itt írtunk bővebben:
Az új politikai döntéshozó csúcsszerv, amelynek élén Orbán áll, és kiesett belőle Rogán: ez a Védelmi Tanács
Az ukrajnai háború miatt az új kormány egyik első intézkedéseként életbe léptetett veszélyhelyzetben különös jelentőséggel bír a militáns elnevezéssel létrehozott új kormányzati politikai döntéshozó fórum, a Védelmi Tanács. Ez a kormány mellett eddig működő Nemzetbiztonsági Kabinet helyébe lép, elnöke viszont már nem a belügyminiszter, hanem Orbán Viktor, ráadásul jog- és hatásköre is jelentősen bővül, de furcsa módon Rogán Antal nem tagja.
Borítóképünkön Kovács Zoltán András egyetemi magántanári címet vesz át Patyi Andrástól, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorától.