Itthon hvg.hu 2022. május. 16. 18:55

A DK-frakció Orbán helyett inkább Nagy Imre előtt hajtott fejet

Nem akartak az ismét miniszterelnökké választott Orbán Viktorral ünnepelni és neki „tapsolni” a parlamenti ülésteremben a Demokratikus Koalíció politikusai, így inkább Nagy Imre szobrához látogattak el, és ott hajtottak fejet.

Miután Gyurcsány Ferenc már a parlamenti ülés elején kihozta a sodrából Kövér Lászlót azzal, hogy törvénytelennek minősítette Orbán Viktor kormányát, a fideszes házelnök kirohanására válaszul pedig elhagyta frakciótársaival együtt az üléstermet, nem is tértek vissza, hogy később meghallgassák Orbán Viktor miniszterelnökké választása utáni programadó beszédét.

Ehelyett – derült ki a DK Facebook-oldalára feltöltött képekből – Gyurcsány és a frakció inkább elsétált a Parlamenttől nem messze eső Jászai Mari térre, ahová korábban a Parlament mellől, a Kossuth Lajos tér sarkáról átköltöztették Nagy Imre mártírhalált halt egykori miniszterelnök szobrát. „Amíg a törvénytelen kormány saját magát ünnepli az Országházban, mi Nagy Imre szobránál hajtunk fejet a Magyar Köztársaság előtt” – írták, hozzátéve:

Küzdeni fogunk, de tapsolni, bólogatni hazánk megszállóinak sohasem.”

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.