Itthon hvg.hu 2022. május. 09. 17:41

Már csak ketten vannak letartóztatásban a Völner–Schadl-ügy miatt

Egy gyanúsított esetében a Központi Nyomozó Főügyészség nem indítványozta a kényszerintézkedés meghosszabbítását.

Schadl-Völner-ügy
Friss cikkek a témában

Kilencven nappal meghosszabbította a Fővárosi Törvényszék Schadl Györgynek, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökének és egy társának letartóztatását – írja a 24.hu. Schadl így augusztus 8-ig letartóztatásban marad.

Eddig hárman voltak a Völner–Schadl-ügy miatt letartóztatásban, azonban az egyikük esetében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nem indítványozta a kényszerintézkedés meghosszabbítását. A lap úgy tudja, hogy Schadl sofőrjéről van szó.

Az ügyészség gyanúja szerint Völner Pál, Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese három éven át kapott rendszeresen 2–5 millió forintot Schadltől cserébe azért, hogy például végrehajtói kinevezéseket intézzen el neki.

Völner Pál összesen 83 millió forint kenőpénzt vehetett át.

Schadl összesen 880 millió forinthoz juthatott a kapcsolat révén, neki a végrehajtónak jelentkezők közül fizettek többen is 40–100 millió forint közötti összegeket a pozícióért cserébe.

Az ügynek a legutolsó tájékoztatás szerint 15 gyanúsítottja van, akik közül többen beismerő vallomást tettek.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.