Itthon hvg.hu 2022. április. 03. 20:33

Ujhelyi a hvg.hu-nak: Azt kérdezik külföldről, hogyan lehet így nyerni?

Reggel beszéltem az Európai Néppárt egyik vezetőjével, számukra egyértelmű, hogy van benne bűnük, hogy sokáig tűrték az Orbán jelenséget – mondta a szocialisták képviselője a választási eredményvárón.

Választás 2022
Friss cikkek a témában

Ujhelyi István elmondása szerint ma rengeteg EP-képviselővel beszélgetett, akik azt kérdezték, hogyan lehet ilyen körülmények között választást nyerni. Ezalatt leginkább a levélszavazás és külhoni szavazás nehézségeit, közmédia működését, illetve a választókörzetek átrajzolását értették.

„Megtettünk mindent és arra számítunk, hogy meglepetés várható. A körülményekhez képest erős kampány volt. Én személyesen 50 feletti körzetben jártam. Összeszoktak az aktivista csapatok, a helyi politikai erőink és az ellenzéki választóközösség is felkészült arra, hogy nagykoalíciós közös kormányzásban bontsuk le az Orbán-rendszert.

A közös kormányzás várható nehézségeiről Ujhelyi elmondta: „Ahol a szabályok egyértelműek, ahol a cél közös, ott meg lehet találni az utat, így született meg az ellenzéki pártok közös listája, közös programja és így választottuk ki a közös miniszterelnök-jelöltet. Így fogunk kormányt alakítani.”

A reményei szerint felálló új kormány első intézkedései között említette az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, illetve annak a propagandagépezetnek a lebontását, amely semmilyen jogállamisági vizsgálatot nem állna ki. „Néhány jogszabályt akár át tudunk írni 50 százalékkal is, hogy meg tudjuk igényelni az Európai Uniós forrásokat ehhez. Az új kormány nehéz körülményekkel találja magát szembe, de ha jól csinálja, rögtön számíthat a 6000 milliárd forintos EU-s pénzre. Ez nagy mozgásteret ad az új kormánynak.”

Az Európai Unió várakozásairól azt mondta: „Pártállástól és nemzeti hovatartozástól függetlenül elképesztő várakozás van az EU-ban. Jó lenne, ha a közös vakcinának köszönhetően, ami az ellenzéki pártok együttműködése, nem terjedne tovább a kár, amit a Fidesz csinált. Reggel beszéltem az Európai Néppárt egyik vezetőjével, számukra egyértelmű, hogy van benne bűnük, hogy sokáig tűrték az Orbán-jelenséget. Az, amit most a háború esetében és Putyin kiszolgálásával tett Orbán és eközben minket próbál háborúpártinak beállítani, végképp kiverte a biztosítékot. Orbánnak szerintük sincs helye az EU-ban.

A Márki-Zay Péter által emlegetett új konzervatív pártról is nyilatkozott. „Az MSZP EP-képviselőjeként én szerveztem Manfred Weber találkozóját Márki-Zay Péterrel. Alig várják, hogy legyen Orbán után egy valódi konzervatív képviselője Magyarországnak a tagjaik között. De nyilván ezt a választás eredménye is befolyásolni fogja.„

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.