"Kormányváltó nagygyűlést" tartott az ellenzék március 15-én, ahol azt akarták megüzenni Orbán Viktornak, hogy "már csak napjai vannak hátra a hatalomban". A gyülekezők 14 órakor találkoztak a Szabadság hídon, majd együtt érkeztek meg a Műegyetem rakpartra 15 órakor. A helyszínen beszédet mondott többek között Iványi Gábor, Donáth Anna, Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Donald Tusk, és Márki-Zay Péter. Percről percre tudósításunkat olvashatja.
Szól a kampánydal, katarzis.
Így kétharmaddal győzhet az ellenzék és válthatja le az Orbán-kormányt - állítja. Hisz abban, hogy a márciusi ifjak helyett az április ifjak hoznak majd sikert, és meg tudják győzni a szüleiket, hogy valóban egy szabad országban ébredjünk április 4-én.
Hisszük, hogy Magyarország végre győztes lesz, egy nép és egy nemzet leszünk, büszkék a magyarságunkra - folytatja.
Mert mi, akik összefogtunk, valljuk, hogy a gödörből a kijárat nem jobbra, nem balra, hanem csak felfelé van. Hajrá Magyarország, Isten óvja a hazánkat és a magyarokat! - zárja sorait.
Hiszek Magyarország jövőjében és a csodákban is - mondja, majd felemlegeti hódmezővásárhelyi sikereit Márki-Zay Péter, ahol kétszer, 57 százalékos többséggel győzött. Itt pedig hozzáteszi az előválasztási sikert is - amely a második fordulóban szintén 57 százalékos volt.
Éppen ezekért a csodákért nem hisz a kutatási eredményekben, amelyek csak arra jók, hogy elbizonytalanítsák az embereket.
De vannak, akik Márki-Zay-val együtt hisznek, és hisznek abban, hogy több köt össze, mint ami elválaszt.
"Mi hiszünk egy olyan országban, ahol mindannyiunk életét és biztonságát garantálja a legerősebb katonai szövetség, és mi ezt a szövetséget soha nem fogjuk elárulni. Hiszünk egy olyan országban, ahol megbecsülik a rend őreit, akik nem a kiváltságosok felhalmozott vagyonát, hanem a legkisebb települések legelesettebb polgárait védik. Ahol a jog asztalánál mindenki egyformán foglal helyet, lehet igaza a megalázottaknak, ahol a politikusmaffiával szemben lehet igaza a kisvállalkozóknak, ahol lehet igaza az otthonát elvesztett devizahitelesnek,
- ahol a kevesek magánrepülői, kastélyai és stadionjai helyett hajlékot adunk a hajléktalanoknak, segítséget a gyámoltalanoknak, segítséget azoknak, akiket ellehetetlenítettek,
- ahol nem kötelező a védőoltás, a szolgálati jogviszony,
- ahol azt a vakcinát vesszük meg, ami sokaknak menti meg az életét, és nem keveseknek hoz meggazdagodást
- ahol a pedagóusok többet keresnek, mint frissen végzett diákjaik,
- ahol versenyképest tudást tudunk adni a jövő generációjának, versenyképes bérért, hogy ne kelljen elhagyniuk az országot,
- ahol nem újságírókat és vállalkozókat, hanem terroristákat üldöznek,
- ahol minden bűnözőt elszámoltatnak, hogy ne legyünk következmények nélküli ország.
Márki-Zay szerint, ha a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét*, akkor a most még nyugaton boldogulását kereső sok százezer magyarból sokan fognak hazatérni, hogy itt neveljék magyarnak a gyerekeiket. "Én ezt már megtettem 13 évvel ezelőtt, és azért küzdök, hogy egy szabad Magyarországra minél többen jöhessenek haza. Egy vagyok közületek, rendületlenül hiszek a szabadság erejében, hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett, hogy a tisztességes többség nem akar tartósan a rossz oldalon maradni."
*cikkünk eredeti verziójában tévesen idéztük Márki-Zay Péter ezen mondatát.
Saját vezetőnk önzése miatt választottuk a lemaradó keletet, a rabságot a szabadsággal szemben, a gyűlöletet a szeretettel szemben, önként mentünk a történelem rossz oldalára - folytatja Márki-Zay.
A miniszterelnök-jelölt sosem volt ennyire egyszerű a választás, bár "a szavazólapon a narancssárga sok árnyalata megtalálható", egyetlen egy jó választás van: Kelettel szemben Európát választani.
Márki-Zay azt mondja, 4 évvel ezelőtt még csak baráti körben kritizálta a rendszert, 22 éven át jobboldali szavazó, adófizető volt. "Meg sem fordult a fejemben 4 évvel ezelőtt, hogy itt állok majd önök előtt. Egy fél ország gyűlöl, egy fél ország tőlem vár reményt."
MZP szerint a fél ország egy nagycsaládos apától félti az egyhavi nyugdíját, a "gyermekei Barbie-babáját", és az ország katonáit. Szerinte olyanok gyűlölik, akiket sosem bántott, és sosem fog bántani, de találkozik olyanokkal is, akiket elbizonytalanított a propaganda. Szerinte vannak, akik azt mérlegelik, érdemes-e a korrupt és kirekesztő kormány helyett egy tiszta, és a szélsőségein felülemelkedett ellenzéket választani. Ezután viszont elismeri azt is: van, hogy félreérthető, és megmagyarázandó megjegyzéseket tesz, de ezt őszinteségnek veszi a közönség, és tapsol.
"Határokon innen és túl, keletre és nyugatra – március 15-e ünnep. Egész életemben mindig ünnep volt. 1848 óta 174 év telt el, ebből 50 már az én életemre esett. Emlékszem, amikor kokárdában indultunk az iskolába, vagy amikor a gyerekeimet toltuk ki az ünnepre babakocsiban, Hódmezővásárhelyen. Emlékszem olyan ünnepre, amikor jó idő volt, emlékszem, amikor hullott a hó. Olyanra azonban nem, amikor bárki is megkérdőjelezte volna, hogy ki volt a történelem jó és rossz oldalán, hogy kik voltak a hősök, hogy mi ellen lázadtak. Nem emlékszem arra, hogy bárki megkérdőjelezte volna, hogy a márciusi ifjak a hősök" - mondta Márki-Zay Péter.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint '48-ban, '56-ban, '89-ben, amikor forradalmakat vívtunk a szabadságért, a polgárokhoz méltó életért, mindenért, amiért érdemes élni, arra még akkor is nagy tettként tekint az utókor, ha a küzdelem elbukott, mert azóta is generációk idézik fel a hősiességüket. "A nép kitartását, szabadságvágyát és önfeláldozását. A népét. Nép. Talán a legnemesebb szó, ahogy egy nemzet hívhatja magát."
Márki-Zay szerint korábban büszkék lehettünk arra, hogy magyarok voltunk, szerettek minket, bárhová mentünk. De ma, 33 évvel a rendszerváltás után már nem egy nép vagyunk mások számára, nem emberek millió, hanem egyetlen arc.
"Egy ember kisajátított minket. Ha azt mondják, magyar: egy arc jelenik meg előttük, egy egyre fáradtabb, minden irányba más tekintetet mutató arc jelenít meg minket. Szélsőséges pártcsaládok talán tapsolnak ennek az arcnak. Érezzük, hogy a világ felé most egyszemélyben viszi vásárra a bőrünket. Jogot formál arra, hogy ő mondja meg, ki része a nemzetnek és ki nem"
- mondja, mire felzúg az Orbán, takarodj - rigmus.
Márki-Zay szerint Orbán itthon is rettenetes bűnt követett el, éket vert kollégák, szomszédok, családtagok közé, megmérgezte szép szavunkat, a népet, a nemzetet. "Néhány éve épp március 15-én mondtam el, hogy vissza kell szereznünk a nép elbitorolt fogalmát. Ezért három hét múlva arra kell szavaznunk, hogy ismét egy nép legyünk, és ne kívülállóak a saját hazánkban. Mi is a nemzet vagyunk, véleménykülönbségekkel, vallásunkkal, származásunkkal, az a nemzet, akikért '48 hősei a vérüket ontották. Ahogy egy sakktáblán nem lehet szétválasztani a fekete-fehér négyzeteket, úgy most is elfogadhatatlan, hogy egyesek narancssárga és kék embereket, településeket lássanak bennünk. Elfogadhatatlan, hogy ma egy ember akarja megmondani, kik legyünk, kit szeressünk."
Az Európai Néppárt elnöke és a lengyel ellenzék vezetője, Donald Tusk Márki-Zay Péter meghívására érkezett ma Magyarországra.
"Ma önökkel vagyok, mert lengyel vagyok" - kezdi beszédét. Az olyan szavak, mint szabadság és szolidaritás nem üres szlogenek: együtt voltunk 1956-ban, 1980-ban a lengyel Szolidaritás megszületésekor, és együtt voltunk 1989-ben is, amikor mindkét nemzet megszabadult a szovjet nyomástól.
1848-ban ezek a szavak, a szabadság és a szolidaritás dübörögtek Budapesten is. Tusk szerint ha Bem József tábornok ma élne, az ellenzéki tüntetőkkel lenne itt.
Mindannyian értjük, hogy az ukrán földön zajló harcok nemcsak az ukrán nemzet szabadságáról és szuverenitásáról szólnak, hanem Lengyelország, Magyarország és egész Európa szabadságáért küzdenek - folytatja. Tusk szerint egyetlen becsületes embernek sem lehet kétsége, hogy melyik oldalra álljon ebben a küzdelemben.
"Éppen ezért az április 3-i választások eredménye sem csak önöknek, hanem Európa és az ukrán nép számára is fontos."
"Amikor a szabad világ, a Nyugat, az EU ébredezik letargikus álmából, hogy nem lehet politikai üzletekbe menni: Orbán Viktor és csapata megdolgoztak azért, hogy a leginkább Putyinpárti vélemény alakuljon ki róluk Európában." - mondja a lengyel politikus. Hozzáteszi: nem hiányzik a világnak olyan politikus, aki politikai vakságból, üzleti érdekből, vagy mindkettő miatt Putyin pártjára áll.
Hangosan kell kiáltanunk: nem akarjuk, hogy Putyin Ukrajnában, Európában, köztünk legyen.
Tusk szerint Putyin víziója, hogy autoriter államok, cenzúrált államok, korrupt államok, erőkultuszú államok kellenek.
Az ukránok a szabad, demokratikus államért ma fegyverrel kell harcoljanak, a mi harcunk ugyanzért nem fegyverrel, hanem szavazólappal történik - mondja a néppárti elnök. "Ne higgyék azokat a szlogeneket, hogy a Putyin előtti kapituláció a biztonság kulcsa!" - teszi hozzá. Csak akkor leszünk képesek szembeszállni, ha Európában eltávolítjuk azokat a politikusokat, akik ezt támogatták.
Éljen Európa és Ukrajna, menjenek az urnákhoz és győzzenek! - zárja sorait Tusk.
Tizenegyedik pont: szabad ország, szabad egyetem - mondja Dobrev.
Úgy fogalmaz: Nem véletlen, hogy '48 márciusában a hősök első útja az egyetemekre vezetett, mert pontosan tudták, hogy a zsarnokság hogyan építkezik. "A zsarnokság a szabad szó és a szabad tájékoztatás után meg akar fosztani minket a szabad gondolattól. Mert pontosan tudják, hogy szabad gondolat csak akkor tud születni, ha az iskola, az egyetem szabad. Nem egyszerűen szakpolitikai, oktatáspolitikai konfliktusunk van a Fidesszel. A szabad iskola és az egyetem a szabadságunkról szól, ezért van rá szükségünk. 2022 márciusában a hősök holnaptól általános sztrájkot hirdettek az ország minden egyes pontján. Azok a pedagógusok, akik pontosan tudják, hogy a jövőnk van az ő kezükben. Bár megfelélemlítik őket, lejáratják őket, de bátrak és hősök. Támogassuk őket, azért harcolnak, amiért mi is" - tette hozzá.
És végül a 12. pont. "Soha nem volt még fontosabb, mint most: magyar eurót. Miért kell nekünk magyar euró? Hogy ne tudjon a forint összeomlani? Hogy kisebb legyen az infláció? Ezért is. Hogy ne játszhassanak a forinttal, nyomorba döntve százezreket? Ezért is. De azért is kell nekünk euró, mert nem halogathatjuk tovább egyetlen nappal sem, hogy hazánk elköteleződjön az Európai Unió mellett. Ahhoz a táborhoz kell elköteleződnünk, aki békét akar, és azt tudja is nekünk garantálni. Aki számára a béke nem két évente összebuszoztatott menetet jelent" - utalt a Békemenetre Dobrev.
"Olyan polgárok vagyunk, akik pontosan tudjuk, hogy sokkal erősebb, összetartóbb Európát szeretnénk. Ahonnan totyogó pávatánccal nem lehet minket kivonni. Április 3-án a záródó kapu, ami Európába vezet, nekünk, magyaroknak, még résnyire nyitva van. Rajtunk múlik, hogy sarkig tárjuk-e, és soha nem engedjük meg, hogy bárki megpróbálja ránk csapni. Európa, most vagy soha" - zárta beszédét.