A gyülekező tömegben többször is felhangzott a „Ruszkik haza!” Márki-Zay megtapsoltatta Orbánt, amiért agresszornak nevezte Putyint, de szerinte a kormányfőnek be kell fejeznie a hintapolitikáját.
Mások mellett „Putyin gyilkos”, „Putyin terrorista”, „Stop Putin, stop war”, illetve „Ruszkik haza!” skandálások mellett gyülekezett a tömeg hét óra előtt a budapesti orosz nagykövetség előtt. Az első felszólaló, Osváth Zsolt vlogger kormányközeli publicistákat és kormánypolitikusokat idézett, akik ruszofóbiát emlegetve azt mondták, hogy elképzelhetetlennek tartják az orosz támadást.
„Ma hajnaltól ország-világ láthatja, mennyit ér Putyin szava”
– folytatta Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője, aki szerint Orbán Viktor „Putyin barátjaként a háború barátja lett”. 1956-tal, illetve a rendszerváltáskori Orbán-beszéddel vont párhuzamot és kijelentette: a magyar kormánynak határozottan ki kell állnia az orosz agresszióval szemben és Ukrajna területi integritása mellett.
„Nincs olyan, hogy ex-KGB-s, KGB-s van” – utalt az orosz elnökre Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja, aki a felszólalókat konferálja. Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke szerint szégyenletes, hogy Orbán továbbra is üzletel Putyinékkal. Hozzátette, hogy valódi függetlenséget csak az önellátás jelenthet, energia és élelmiszer terén is.
Kunhalmi Ágnes ukránul mondta beszéde elején, hogy támogatják Ukrajnát, majd azzal folytatta, hogy Szijjártó Péter adja vissza az orosz külügyminisztertől kapott „barátság” érdemrendjét. Szerinte, ha Magyarországon kormányváltás lesz, annak az egész Európai Unió hasznát látja – ezt követően a tömeg „Európa!”-skandálásba kezdett.
„Bíztam benne, hogy én nem tapasztalok meg háborús helyzetet. Hittem egy szabad világban” – mondta Józan László kárpátaljai magyar színész, hozzátéve, hogy szomorú és csalódott a háború miatt. „Orbán Viktornak és Putyinnak választania kell: háború van vagy béke van” – mondta a Jobbik-alelnök Lukács László György, aki szerint „a magyarok Európát és a békét választják”.
„Kétszer nyilvánítottuk ki, hogy a békeszerető nyugati demokráciákat akarjuk szövetségesnek és nem a konfliktuskereső keleti diktatúrákat” – fogalmazott Donáth Anna, a Momentum elnöke a NATO- és EU-népszavazásra utalva.
„Mi a génjeinkben hordjuk 1848 és 1956 fájdalmát” – folytatta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, aki szintén Orbán Viktor 1989-es beszédére utalt, amit szerinte mára elfelejtett a miniszterelnök. „Bűnrészesek vagyunk” az ukrajnai képeket látva, tette hozzá, mert Orbán szerinte olajozta az oroszok gépezetét, ezért szerinte áprilisban az ukrán és az orosz népért is kell szavazni.
Hozzátette, hogy az ukrán zászlót kitűzték a Városházára és holnaptól ukrán nemzeti színekkel világítják ki a Halászbástyát, illetve felkészültek arra, ha Budapesten menedékkérőket kell a konfliktus miatt befogadni, ugyanakkor az „orosz kémbankot" kiutasítanák a fővárosból. A záróbeszéd előtt többek között John Lennon Imagine-je hangzott el.
„Miközben ezt a beszédet mondom, amikor az egyik szót kimondom, még él valaki, amikor a másikat, már nem” – fogalmazott Márki-Zay Péter, hangsúlyozva, hogy a többség régen nem élt át háborút.
„Békét akarunk” – húzta alá.
Szerinte ma emberek, köztük magyarok életeiért aggódnak, nem csak Ukrajnában, mert egy világrend jövője kérdőjeleződött meg. Hozzátette, hogy a békét csak az Európai Unió és a NATO garantálhatja, amikor 200 kilométerre a magyar határtól bombák hullanak és „egy új Szovjetuniót akar felépíteni Putyin”.
Márki-Zay arról beszélt, hogy most Orbán Viktort együtt kell követelniük, hogy fejezze be a hintapolitikát és ne próbáljon Putyinnal üzletelni, amikor egy szövetségesünkről van szó.
Ezután megtapsoltatta Orbánt, mert agresszornak nevezte Putyint.
Szerinte amikor azt mondta, hogy a NATO álláspontját kell követni, nem azt követelték, hogy magyar katonákat küldjünk Ukrajnába, mert ezt egyetlen NATO-tagállam sem tervezi. Viszont Szijjártó is arról beszélt, hogy a NATO álláspontját kell követni, így szerinte ismét megvalósult az ellenzék kérése.
„Ruszkik haza!” – ismételte meg a tömeg skandálását, ami azt követően csendült fel, hogy megismételte a délelőtti videóüzenetében is elhangzottakat, miszerint a kormány függessze fel a Paks II. engedélyezését és utasítsa ki az orosz Nemzetközi Beruházási Bankot, illetve, hogy a külügyminiszter adja vissza az orosz kitüntetését. Beszéde végén imát mondott az ukrán békéért.