A helyi Választási Bizottság feljelentést tett az ügyben.
„A Gődény-féle párt budapesti 4-es számú választókerületi (II. és III. kerület) jelöltje olyan ajánlóíveket adott le, amelyeken 11 elhunyt ember adatai és aláírásai szerepelnek. A helyi Választási Bizottság feljelentést tett az ügyben” – írta Facebook-oldalán Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője.
Tordai Gődény pártját a Fideszt segítő kamupártok közé sorolta. Mint írta, a kormánypártok „kamupártokat, kamujelölteket indítanak, próbálják megzavarni a változást akaró polgárokat, mert rettegnek a bukástól”.
Az országgyűlési választáson induló kamupártokról itt írtunk bővebben:
Miről ismerhetjük fel a kamupártokat, és mi a céljuk, ha nem a jó választási szereplés?
Hiába küzd hangosan a Fidesz a kamupártok ellen, valójában nem nehezítette meg túlságosan sem az indulásukat, sem azt, hogy adóforintok százmillióit éljék fel könnyedén - valójában egyik sem az érdeke. Így a tavaszi választáson is biztosan lesz néhány versenyző. De hogyan szűrhetjük ki őket a versenyből?