Itthon MTI 2022. február. 17. 12:26

Enyhül a járvány a népegészségügyi központ szerint

Nem várható az esetszámok újabb ugrásszerű növekedése.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A járvány ötödik hulláma az év negyedik hetében elérte a csúcsot, azóta stagnál, enyhül – nyilatkozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1-en.

Galgóczi Ágnes elmondása szerint a szennyvízben a koronavírus koncentrációja egyelőre magas szinten stagnál, de a regisztrált fertőzöttek száma folyamatosan csökken, az 5. héten 13, a 6. héten 32 százalékkal, tehát elkezdődött a járványhullám leszálló ága.

A jelenlegi adatok alapján nem várható az esetszámok újabb ugrásszerű növekedése.

Az elmúlt két hétben a 30–50 év közöttieknél volt a leggyakoribb a fertőzés, előzőleg inkább a gyerekeknél – tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy az igazolt fertőzöttnek továbbra is hét napra kötelező a karantén, de ez öt nap után véget érhet, ha időközben negatív lesz a teszt, és jelentősen enyhülnek a tünetek, ami egyébként ebben a járványhullámba, az omikronnál már két-három nap után is gyakori. Erre a megbetegedésre nincs speciális terápia, a vírusos betegségeknél általában szokásos pihenést, a nagyobb folyadékbevitelt, a D-vitamint, a tünetek enyhítését, a lázcsillapítást javasolják a szakemberek. Akinek pozitív a tesztje, vagy tüneteket észlel, azonnal forduljon háziorvosához! – kérte Galgóczi Ágnes.

Koronavírus: Elhunyt 115 beteg, és 8578 új fertőzöttet találtak

Orbán Viktor személyiségét, viselkedésének gyökereit, az őt befolyásoló legjelentősebb hatásokat és fordulópontokat rendszerezi a hvg360 barátok, kollégák, társak, tanárok emlékezései és rengeteg archív felvétel segítségével.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.