A vádemelés ugyan már tavaly megtörtént az ügyben, de még mindig nem tudni, hogy mikor állnak bíróság elé a felelősök.
7,8 millió euró, azaz majdnem 3 milliárd forint volt az összértéke annak a „korrekciós intézkedésnek” melynek keretében uniós támogatásokat fizettünk vissza, az eredetileg finanszírozott programok körül feltárt szabálytalanságok miatt – írja az Átlátszó egy brüsszeli forrására hivatkozva. Az Öveges-program körüli visszaélésekre még Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet 2014-ben, most azonban az is kiderült, hogy nem ez az egyetlen, Európai Szociális Alap (ESZA) által finanszírozott projekt, aminél gondok merültek fel az elszámolással, azonban a portál nem nevezett meg egyet sem ezek közül.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség még 2012 májusában írta ki azokat a pályázatokat, amelyek keretében összesen 14 milliárd forintot szántak az úgynevezett Öveges programra, vagyis a természettudományok oktatásának fejlesztésére.
Mi kerül egy tantermen 157 millió forintba?
Mi kerül ezen a fotelon 7200 forintba? - értetlenkedik a klasszikus kabaréjelenet hőse. Hasonló kérdés gyötörheti azokat is, akik jobban belegondolnak, pontosan mire költjük el az uniós fejlesztési forrásokat: például mi kerül egy természettudományos tantermen 157 millió forintba. Szekszárdon egy önkormányzati képviselő feltette a kérdést, meg is kapta a részletes adatokat, de feljelentéssel fenyegették meg, mikor nyíltan megkérdőjelezte bizonyos tételek szükségességét.
Az Öveges-programmal kapcsolatban még a NAV kezdett el nyomozni, aztán hosszú évekig ültek rajta, végül tavaly jutott vádemelési szakaszba az ügy, mely során három gyanusítottat hajtott fel az ügyészségnek, rájuk pedig felfüggesztett börtönbüntetést kértek.