Itthon hvg.hu 2022. január. 28. 14:24

Orbán azt mondta, februártól kampányol, de együtt lángosozott a Budakeszin induló Menczerrel

A kormányfő gondosan dokumentálta a folyamatot, Menczer Tamás pedig a kommentekben köszönte meg a „látogatást”.

Orbán Viktor fotót posztolt pénteken Facebook-oldalára, amin ő és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztréium államtitkára látható, lángosevés előtt. A kormányfő még egy ártatlannak tűnő kérdést is mellékelt a poszthoz, ami úgy szól: „Fokhagymás vagy sajtos-tejfölös?”

Ez azonban tökéletesen alkalmas a közönség bevonására, és arra, hogy a magukat megszólítva érzők kommenteljék a miniszterelnök bejegyzését.

A kép alatt cikkünk írásakor már több mint 1700 hozzászólás jelent meg, köztük Menczeré, aki így/itt mondott köszönetet, amiért „vendégül láthatták” Orbánt. A kormányfő persze nem véletlenül fotózkodott a külügyi tárca államtitkárával: Menczer a Fidesz–KDNP jelöltje Budakeszin, ahol majd Szél Bernadett-tel mérkőzik meg áprilisban.

Nagyköveti kinevezéssel csinálnak helyet Menczer Tamásnak, hogy erős jelöltje legyen a Fidesznek Budakeszin

Csenger-Zalán Zsolt fideszes képviselőt canberrai nagykövetté nevezik ki, emiatt nem indul újra egyéniben Budakeszin, ahol így Szijjártó Péter egyik államtitkára, Menczer Tamás próbálhat szerencsét jövő tavasszal az ellenzéki közös jelölttel, vélhetően Szél Bernadettel szemben.

Hát, ennyi arról a decemberi orbáni kijelentésről, hogy a kormányfő a kampány hivatalos kezdetéig (február 12-ig) nem foglalkozik kampánytémákkal. Akkor a kormányinfón úgy fogalmazott az amúgy a miniszterelnök-jelölti vitára vonatkozó kérdésre:

A parlament nagy többsége bölcsen úgy döntött, hogy a kampányt ötven napban korlátozzuk, és én tartom is magam ehhez, minden kampánykérdéssel csak a kampány megkezdése után foglalkozom. Egészen addig kizárólag az ország kormányzásának kérdéseire fordítom az erőimet.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.